Joe Biden amerikai alelnök Moszkva után Moldovába látogatott, az amerikai politikus Kisinyovban több ezres tömeg előtt mondott beszédet. Az amerikai alelnök a várakozásokkal ellentétben nem kritizálta Oroszországot, és nem követelte az orosz csapatok kivonását a Dnyeszter mellékéről.

Biden beszédében a posztszovjet térségről tartott értékelést. Elmondta, Grúziában az Egyesült Államok támogatja a demokrácia és a piacgazdaság építését, Grúzia területi egységét, és segítenek közreműködni a grúz-orosz konfliktus elsimításában.

Ukrajnát illetően, mint elmondta, „a világ üdvözölte a narancsos forradalmat”, ám még sok munka van az ország előtt. Biden szerint „az ukrán nép demokratikus és európai jövőt akar”, ezeket a törekvéseket pedig támogatja Washington. Belaruszban – Biden értékelése szerint – a nép megpróbált kiállni alapvető jogai mellett, a kormány azonban repressziókat foganatosított saját állampolgárai ellen. Az USA csatlakozott az EU által Belarusz ellen meghozott szankcióihoz, és a politikai foglyok azonnali kiszabadítását követeli.

Biden gratulált a moldovaiaknak a függetlenség húsz éves évfordulója alkalmából, majd kijelentette, hogy a Fehér Ház támogatja Moldova területi egységét. Elmondta, a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság jövője Moldovában, Moldova helye pedig – a Dnyesztermenti Köztársasággal együtt – Európában van.

Biden ugyanakkor támogatásáról biztosította a jelenleg kormányzó jobboldali moldáv kormánykoalíciót, azzal is, hogy bár minden parlamenti párt képviselőjével találkozott, Moldova legnagyobb pártja, az ellenzéki kommunisták képviselőivel viszont nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni.

(whitehouse.gov)