Brutálisan erősödő rubel
60 rubel alá (58 rubelre) erősödött a rubel árfolyama a dollárhoz képest, 2018 tavasza óta most először. A rubel tehát most jóval erősebb, mint a háború kezdetén (akkor 80 rubelt…
60 rubel alá (58 rubelre) erősödött a rubel árfolyama a dollárhoz képest, 2018 tavasza óta most először. A rubel tehát most jóval erősebb, mint a háború kezdetén (akkor 80 rubelt…
Grúzia nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat, jelentette ki Iraklij Garibasvili miniszterelnök. Garibasvili szerint az oroszellenes szankciók ellentétesek Grúzia nemzeti érdekeivel. A grúz kormányfő szerint arra sincs szükség, hogy az…
Dmitrij Medvegyev orosz elnök 2008-ban javasolt alkotmányos „kiegészítései” eredményeképpen 2012-ben első alkalommal Oroszországban, hat éves időtartamra választottak államfőt. Bár 2010-ben és 2011 elején sokak számára úgy tűnt, Medvegyev második ciklusát…
Az ukrajnai válság nyomán megritkultak Vlagyimir Putyin orosz elnök európai látogatásai. A mostani milánói részvétel az Európa-Ázsia fórumon nem változtatja meg ezt a helyzetet – s mindez amúgy is csak…
Az újonnan elfogadott európai szankciók Oroszország ellen elsősorban az orosz olajipari társaságokat érintik, a Rosznyeftyet, a Transznyeftyet, a Gazpromnyeftyet. Ezek a társaságok nem kaphatnak európai hitelt, európai jogi személyek nem…