Traian Basescu román elnök szerint Ion Antonescu román diktátor felhívása 1941. június 22-én, miszerint „Román katonák, megparancsolom nektek, hogy keljetek át a Pruton!” a román történelem nagyszerű pillanata volt, amit meg kell örökíteni – ezt a B1TV csatornának adott interjújában mondta a román államfő.

Hasonló körülmények között valószínűleg magam is ezt tettem volna” – mondta Basescu, aki Antonescu történelmi szerepének újragondolását ajánlotta. Basescu szerint az utókor egyoldalúan Antonescut tette felelőssé a holokausztért, miközben az akkori államfő, I. Mihály király szerepét senki nem firtatja.

Románia mindjárt az első napon, 1941. június 22-én csatlakozott a Szovjetunió elleni agresszióhoz, miután 1940 nyarán a Szovjetunió elcsatolta Nagy-Romániától az 1917-ben román megszállás alá került Besszarábiát (amit Moszkva nem ismert el), valamint Észak-Bukovinát.

Bukarest – Traian Basescu elnök – nyíltan megkérdőjelezi a fennálló határokat Románia és Moldova között, s leplezetlen expanziós törekvései vannak Moldova irányában.

(regnum.ru)