Petro Porosenko ukrán elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tartott felszólalásában ismételten arra szólította fel a Nyugatot, hogy adjon fegyvereket Ukrajnának. Az államfő továbbá reményét fejezte ki, hogy Ukrajna hat év múlva az EU tagja lehet. Porosenko úgy gondolja, hogy Ukrajna most egész Európa szabadságáért harcol. 

Grybauskaité litván elnök szerint ha Európa nem segít Ukrajnának, „mi leszünk a következők.” A politikus elmondta, vannak történelmi példák arra vonatkozóan, mi történik, ha Ukrajnát elárulják, s „ezeket a példákat a német kancellár jól ismeri.” 

Porosenkóval egyetértett Philip Breedlove, a NATO európai erőinek főparancsnoka, aki szerint minden eszközt be kell vetni Ukrajna támogatására.

Joe Biden amerikai alelnök szerint Putyinnak választania kell: vagy távozik Ukrajnából, vagy Oroszország teljes izolációba kerül.

Soros György szerint Oroszország agresszív, Európának pedig ellen kell állnia a fenyegetésnek.

Angela Merkel német kancellár úgy véli, az európai biztonsági rendszert nem Oroszország ellenében, hanem vele együttműködve kell kiépíteni. Merkel megerősítette korábbi véleményét, miszerint az ukrajnai válságot békés úton kell megoldani, és nem fegyverszállításokkal.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok ásta alá Európa biztonsági rendszerét még évekkel ezelőtt. Az orosz diplomácia vezetője bírálta a Nyugatot, amiért szemet hunynak az ukrajnai xenofóbia felett.

(securityconference.de, Nyezaviszimaja Gazeta, Rosszijszkaja Gazeta, korrespondent.net)