Alekszandr Lukasenko belorusz elnök pénteken – immár hagyományos módon – orosz újságírókkal folytatott sajtóbeszélgetést, melynek során Oroszország iránti lojalitásáról igyekezett meggyőzni a Vedomosztyi, a Pravda, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztőit.

Lukasenko elmondta, Belarusz – a tavalyi közeledés után – nem fog dialógusra törekedni a Nyugattal, „mert ez lehetetlen.” A nyugatiak „nem rendes emberek, egy dolgot mondanak, más dolgot gondolnak… Megértettem, hogy Nyugaton senkinek nem kellek. Ideológiai értelemben teljesen idegen vagyok tőlük. Soha nem fognak befogadni. Én nem tudom az ő éneküket énekelni.” – vallott szentimentálisan a belorusz elnök.

Lukasenko szerint a decemberi tüntetéssorozatban – mely a hivatalos belorusz álláspont szerint a nyugati titkosszolgálatok segítségével megvalósítandó puccskísérlet lett volna – részt vevő oroszokat az ismert liberális ellenzéki, Borisz Nyemcov küldte Minszkbe.

Belarusz keleti fordulatának nemcsak politikai, hanem gazdasági okai is vannak. Az ország a megnövekedett energiaárak miatt kritikus helyzetbe került, fizetési mérlege katasztrofális, újabb és újabb hitelek felvételére kényszerül, miközben a valuta valóságos hiánycikké vált az országban.

(ng.ru, kép: president.gov.by)