2010-ben jelent meg Vlagyimir Buldakov orosz történész Káosz és etnosz című műve, amely 1914 és 1918 között, s különös részletességgel 1917 és 1918 vonatkozásában tárja fel a forradalmi Oroszország eseményeit, ezen belül is a nemzetiségi kérdést. A könyv 1917-től hónapok szerint haladva ismerteti az eseményeket, minden fejezet végén napra lebontott kronológia.
A mű legfőbb tanulsága, hogy a nemzetiségi kérdés az egyik legfontosabb eseményformáló tényező volt Oroszországban. Noha a bolsevikok valóban régen és programszerűen törekedtek Oroszország föderatív átalakítására, ez elkerülhetetlen lett volna, akárki kerül ki győztesen a polgárháborúból. A szovjet vezetés sokszor csak együtt úszott az árral, mégha ő maga alakítója is volt az eseményeknek.
A háború kezdetén, 1914-ben még a lengyelkérdés tűnt a legfontosabbnak Oroszország számára. 1914 augusztusában II. Miklós orosz uralkodó felhívást intézett a lengyelekhez, miszerint a lengyel területek a cár jogara alatt egyesülnek majd. Ezután egy évig mégsem történt semmi ez ügyben. Csak 1915 júliusában kezdődik egy konkrét terv kidolgozása, amikor a lengyel területek (Varsó) már – mint később kiderült, örökre – elvesztek Oroszország számára.
A lengyelek között vannak, akik átállnak a Központi Hatalmak csapataihoz. A Központi Hatalmakat támogató Józef Pilsudski légiósai 1914 őszétől harcoltak orosz területen. Az orosz hatalom repressziókat foganatosít a lengyelek ellen. Házkutatás a zsitomiri katolikus gimnáziumban, az elfoglalt Galíciában keresik a lengyel emigránsokat. A háború kitörése után Varsóban korlátozzák a lengyel nyelv oktatási használatát. Eközben eredményes német-osztrák propagandatevékenység zajlott a lengyel területeken, főleg szórólapokkal.
A háború kirobbanása új, szerencsétlen korszak kezdetét jelentette a német-orosz viszonyban. 1914 októberében Moszkvában németellenes pogromok zajlottak. Jobboldali orosz politikusok a lutheranizmus eretnekséggé nyilvánítását követelték, s hogy a németektől vegyék el birtokaikat.
1914 december végétől elkezdték deportálni a frontzónában élő német lakosságot, mint megbízhatatlan népelemet. 1915 februárban a Kijevi katonai körzet lutheránus templomaiban betiltották a német nyelvű istentiszteleteket, majd a német és magyar nyelv nyilvános használatát. 1915 júniusában feloszlatták a rigai önkéntes egészségügyi alakulatot csak azért, mert főleg németekből állt. Lívland helyettes kormányzóját, Ny. D. Kropotkint azért váltották le, mert nyilvánosan németül beszélt.
A németekhez hasonlóan a zsidókat is megbízhatatlan népelemnek tekintette az orosz cári kormányzat. Nem sokkal a németek után, 1915 januárban megkezdődött a frontzónában levő zsidók deportálása is. 1915-ben számos pogrom zajlott Belorusszia területén, melynek elkövetői jellemzően kozákok voltak – akik már korábban, az 1914-ben megszállt osztrák Galíciában számos pogromot hajtottak végre. 1915-ben kezdik elbocsátani a hadseregből a zsidókat. Németországban éppen ellenkezőleg: orosz zsidók felszabadítási bizottsága működött. Maguk a németek azt hirdették, hogy felszabadítani jöttek a zsidókat – egyfajta felvilágosodott civilizatorikus aktusként a „barbár” oroszokkal szemben.
Az ukrán nacionalizmus ellen is igyekezett fellépni a cári hatalom. A háború elején bezártak 11 ukrán nyelvű lapot, 1915 novemberében Jekatyerinoszlávban ukrán értelmiségieket tartóztattak le. Viszont a titkosrendőrség jelentései szerint a széles néptömegeket nem érintette az ukrán nemzeti érzés. Szimon Petljura, a későbbi ukrán nacionalista vezér, aki ekkor még lapszerkesztő volt, a háború elején az orosz haza védelmére szólított fel. A liberális kadét pártban erős volt a kijevi (ukrán) jelenlét.
Finnország lojálisnak tűnt, 1915 elején nagy ünnepléssel fogadták az odalátogató II. Miklóst. A csehek és szlovákok oroszpártiak voltak, 1914 szeptemberében Kijevben létrejöttek az első csehszlovák fegyveres alakulatok, melyek orosz oldalon harcoltak a Központi Hatalmakkal szemben.
Az 1915-ös vereség, a Nagy Visszavonulás után, amikor is Oroszország elvesztette a lengyel és litván területeket, 1916-ban már az apátia volt érezhető az orosz társadalomban, sokan úgy érezték, semmi értelme a háborúnak. Érdekes, hogy titkosrendőri jelentések alapján a főleg muzsikokból álló orosz katonák le voltak nyűgözve a Németországban és Ausztriában látottaktól, és azt kívánták, hogy Oroszországban is legyen „német rend”. És 1916-ban már a forradalom előérzete volt a meghatározó.
1916 júliusában elrendelték a közép-ázsiai népek besorozását, amire lázadás tört ki ebben a régióban. Az őslakosok elhurcolták a kormányzat hivatalnokait, vasútállomásokra támadtak (a vasút volt az orosz kolonizáció egyik szimbóluma). Több mint kétezer embert megöltek, másfélezer nőt elhurcoltak. Az oroszok hadsereggel verték le a lázadást 1916 októberére. Ennek során hivatalosan 187 embert veszítettek, és sokkal több őslakost megöltek. Sokan a nomádok közül Kínába menekültek.
1916 novemberében Németország kikiáltotta a lengyel államot az elfoglalt lengyel területeken. Az orosz parlament, Duma még ekkor is tevékeny lengyel frakciója azt rótta a cári kormányzat szemére, hogy semmit nem tett a lengyelkérdés rendezésére. 1916 végén, 1917 elején, már amikor sokak számára nyilvánvalóvá vált a cári rezsim bukása, a lengyel politikusok, akik addig a kadétokat támogatták, szembefordultak a liberálisokkal, mert azok nem voltak elég engedékenyek a lengyelkérdésben.
1917 elején titkosrendőri jelentések szerint Petrográdban és Moszkvában főleg az ott dolgozó lengyel és litván munkások szerveztek megmozdulásokat.
Az Ideiglenes Kormány időszaka
A cári kormányzat összeomlása után szinte azonnal, 1917 márciusában több tízezres ukrán tüntetések zajlottak Petrográdban és Kijevben. Áprilisban ukrán katonák saját nemzeti alakulatok létrehozását követelték az orosz hadseregen belül. Júniusban Nyikolajevben már a flottában is megkezdődik az ukránosítás, a délnyugati fronton az ukránosítás a lojalitás ára. Az ukrán egységek hamarosan azt kezdik követelni, hogy ne vigyék őket ukrán területeken túl – s itt valószínű, hogy a nemzeti követelés erejét elérte, de talán meg is haladta a háborúellenesség érzése. Tehát az alakulatok ukránosítása csak ürügyet jelentett, hogy kihúzzák magukat az egyre értelmetlenebbnek érzett vérontás alól.
Ugyanakkor Ukrajna területén sok helyen ellenállásba ütköznek azok a törekvések, melyek az iskolák ukránosítását követelik. Kijevben egyetemi professzorok tiltakoztak júliusban az ukránosítás ellen, és a vasutasok is felléptek a nacionalista intézkedések ellen. Az induló ukrán nyelvű osztályokba még Kijevben sem volt elég jelentkező. Az ukrán iskolákat mindössze a tanulók (vagyis a szülők) 9 %-a választotta. Nyáron „kisorosz” szövetségek alakultak tömegesen Ukrajna területén.
Ugyanakkor az ukrán nacionalisták ortodox templomokra támadtak, azt követelve a papoktól, hogy ukránosodjanak.
Az orosz Ideiglenes Kormány 1917. június 16-i felhívása egyértelművé tette, hogy Odessza és a Donbassz Oroszország részei maradnak. Az ukránkérdés meghatározó voltára mutat, hogy július 2-án éppen az ukrán autonómia ellenzése miatt léptek ki a kadétok a kormányból. Válaszul a poltavai zemsztvo elítélte az orosz burzsoáziát, majd augusztusban a kijevi Központi Rada tette ezt. Július 4-én Kijevben fellázadtak az ukrán katonák, akik nem akartak a frontra menni. A háromnapos lázadást a Központi Radához hű Bohdan Hmelnyickij ezred verte le. Július 26-án Kijevben összecsapások törtek ki a kozákok és az ukránosított katonák között. Az ukránkérdés egyre nagyobb árkokat ásott Oroszország és Ukrajna között.
Az Ideiglenes Kormány kénytelen volt sodródni az árral, és az ukránkérdésben engedményeket tenni. Szeptemberben Kerenszkij jóváhagyta, hogy ne gátolják a csapatok ukránosítását, illetve a kormány hozzájárult, hogy az iskolákban bevezessék az „ukránismeret” tárgyat.
Még nem volt világos, hol lesznek a leendő Ukrajna, ukrán autonómia határai. A Központi Rada Besszarábiát is követelte, ami ellen Kisinyovban tiltakoztak. Jekatyerinoszláv viszont július végén csatlakozott a jövendő Ukrajnához. A Csernyigovi kormányzóságban viszont helyi lakosok tiltakoztak az ellen, hogy Ukrajnához csatolják őket.
A Volga mentén, a Szaratovi kormányzóságban pedig az oroszok elkezdték elvenni az ukránok földjeit, mondván, menjenek haza.
Az ukrán példa a belorusz nacionalistákat is megihlette. Júliusban Minszkben a szocialista pártok ukrán mintára Belorusz Radát hoztak létre. Ez október végén nem ismeri el a bolsevik kormányt.
Március 9-én az Ideiglenes Kormány felhatalmazásával egységes észt etnikai területet hoztak létre az Esztlandi és Lívlandi kormányzóságokból. Erre lemondott a tartui duma, amely német többségű volt. Az észtek követelése 1917 tavaszán még csak autonómia és saját alkotmány volt. Júliusban már „szabadságot követelnek Oroszország népeinek” és Narva Észtországhoz csatolását óhajtják. Ellenségesség válik a viszony az orosz csapatokkal szemben.
Rigában júliusban a lett lövészek rátámadtak a városban állomásozó orosz „halálzászlóaljra” (Batalion szmertyi) és követelték annak leszerelését. 20-án Rigában letépték az orosz zászlókat és helyükre kifüggesztették a lett nemzeti lobogót.
A balti németek ekkor még elég erősek voltak ahhoz, hogy önálló erőként próbáljanak cselekedni: 1917 szeptemberében a Kurlandi kormányzóság kérte csatlakozását Németországhoz, vagyis az ellenség területéhez.
Az Ideiglenes Kormány (Kerenszkij) eleinte szabadságot ígért Finnországnak, de később ezzel ellentétes megnyilatkozásokat tett. Júliusban az Ideiglenes Kormány feloszlatta a finn szejmet, amit Helsingfors nem fogadott el, s a finn csapatoknak megtiltotta, hogy részt vegyenek a szejm feloszlatásában. Őszre Finnország lényegében az Ideiglenes Kormánnyal szemben álló szovjetek befolyása alá került (a júliusi puccskísérlet után Lenin ide menekült).
A zsidóellenes ellentétek sem nyugodtak, sőt, újabb lángra kaptak „alulról”. 1917 májusában a Podolszki kormányzóságban zajlott antiszemita agitáció. Júniusban Petrográdban a katonák között és iskolákban is zsidóellenes hangulatról számoltak be. Június 24-én Kijevben zajlott zsidópogrom, kereskedők ellen, mondván, a kenyérrel spekulálnak. A hónap végén Jekatyerinoszlávban osztogattak zsidóellenes röplapokat és egy zsidó családot kiirtottak. Melinyec és Bocskouc falvakban megtiltották a zsidók letelepedését. Júliusban a délnyugati fronton, Kalusban került sor nagyszabású zsidópogromra, melynek során a tiszteket is elkezdték mészárolni a katonák. Augusztusban már Moszkvában is zsidóellenes hangulat észlelhető. Ugyanekkor Umanyban, szeptemberben Tambovban, Jekatyerinoszlávban voltak zsidópogromok. Október elején a Kijevi kormányzóságban parasztok követelték, hogy a zsidókat zárják ki a választásokból.
Májusban a Dnyepertől nyugatra a lengyelekre is rátámadnak. Felsejlik a múlt, amikor ukránok (kozákok) zsidókat és katolikusokat mészárolnak tömegesen.
A Volga-Urál vidéken júniusban a mari, udmurt értelmiségiek tartottak fórumokat. Ufában követelték a csapatok „muszlimosítását” – ami jelzi a nemzeti mozgalom kiforratlanságát (a vallás előbb van, mint a nemzetiség). Ugyancsak az Ufai kormányzóságban tatár nemzetiségi önkormányzatok alakultak, melyek kitiltották az oroszokat.
1917 júniusától az orosz-finn ellentétek is kiéleződtek, elsősorban a finnországi orosz katonaság miatt.
A Kaukázusban 1917 májusától kiújultak az örmény-török ellentétek. Májusban Jerevánban zaklatni kezdik a törökbarátsággal vádolt muszlimokat. A nyáron örmények kurdokat mészárolnak a kaukázusi front vidékén. Az örmények az oroszok által elfoglalt Trapezuntban is mészárolják a muszlimokat. Nyáron arról is érkeztek hírek, hogy az örmények és kozákok együtt mészárolták a muszlimokat.
Grúziában 1917 szeptember elején saját katholikoszt választottak, kiváltva az Orosz Pravoszláv Egyház tiltakozását, s ezzel az egyházi lépéssel megindult Grúzia függetlenné válása.
Közép-Ázsiában a földkérdés miatt folytatódnak az összetűzések a „kirgizek” (azaz a kazahok) és az oroszok között. A türkmének 1917 szeptemberben üzbégekre támadnak és nőket hurcolnak el.
A forradalom évében sok kínai vendégmunkás torlódott fel Oroszországban, akik nem tudtak hazamenni. Sokan közülük majd beállnak a vörösök közé az októberi fordulat után.
A bolsevik kormányzat idején
1917. november elején az új hatalom kinyilvánította a népek jogainak deklarációját. Eszerint az új Szovjet-Oroszország népek szabad társulása lesz.
Az ideiglenes Kormány összeomlásával Kijevben átvette a hatalmat a Központi Rada,
A bolsevikok, Sztálin nemzetiségügyi népbiztos, azonban világossá tették, hogy csak egy szovjetizált Ukrajna lehetséges. 1917. december 5-én a Népbiztosok Tanácsa kijelentette, hogy hadiállapotban levőnek tekinti magát a Központi Radával, és megkezdődött az ukránosított katonai alakulatok leszerelése. Öt nappal később kijelölték Ukrajna határait, ami a Kijevi, Podoliai, Volinyi, Holmi, Csernyigovi, Herszoni, Poltavai, Harkovi, Jekatyerinoszlávi kormányzóságokat és a Krím kivételével a Tauriai kormányzóság lett volna. Bár ekkor még csak Harkov állt bolsevik ellenőrzés alatt, ahol valóban ki is kiáltották az Ukrán SzSzK-t 1917. december 25-én. 1918 elejére szovjethatalom átvette az ellenőrzést az Odesszától Harkovig terjedő sávon, beleértve Kremencsugot, Poltavát, Csernyigovot is. 1918 január elején úgy tűnt, hogy Kijev is hamarosan a vörösök kezébe kerül. A Központi Rada elkezdte letartóztatni a bolsevik-gyanús elemeket. Január 16-án az Arzenal gyár központtal kitört a munkásfelkelés. A vörös csapatok ekkor már Kijev külvárosaiban jártak és ádáz tüzérségi tüzet zúdítottak a városra. Ugyanezen a napon Krutinál a Radát támogató diákok és tisztnövendékek felvették a harcot a bolsevikokkal, de több százan életüket veszítették.
Kilenc napos ádáz harc után Kijev a vörösök kezébe került, január 26-án a Központi Rada Zsitomirbe menekült.
Tavasszal, a breszti béke után Ukrajna területe a Központi Hatalmak megszállása alá került. A németek április végén szétkergették a Központi Radát, a cirkuszban megválasztottál Szkoropadszkijt hetmannak, létrejött az Ukrán Állam.
Ukrajnában elterjedt vélemény volt, hogy a bolsevikok zsidók.
1918 áprilisában Petrográdban felhívásokban, tüntetéseken tiltakoztak a zsidópogromok ellen. De májusban Szmolenszkben éppen a vöröskatonák követelték a zsidó vezetők eltávolítását.
A Krímben januárban a bolsevikok szétkergették a tatár kurultájt. Ugyanekkor a krími görögök és tatárok között is konfliktus kezdődött. A német csapatok bevonulása után a krími németek között feltámadtak az antiszemita/bolsevikellenes érzelmek.
A breszti béke után a német csapatok elfoglalták Csernyigovot, Cserkasszit, az osztrák-magyar csapatok Odesszát, Nyikolajevet, Herszont. A Krímbe német csapatok vonultak be. Az ukrajnai német parancsnokság arra kötelezte az ukrajnai parasztokat, hogy dolgozzanak a földjeiken. A német kolóniákon örömmel fogadták a németeket.
Kisinyovban (Besszarábiában) létrejött a Sfatul Țării szervezet, amely 1917 december elején kikiáltotta Moldáv Demokratikus Köztársaságot. Decemberben a Kubanyi Rada is kinyilvánította, hogy nem ismeri a szovjethatalmat.
Az Ukrán Állam ellenezte Besszarábia román bekebelezését, és megtiltotta a mezőgazdasági exportot Romániába és Besszarábiába, ami nem meglepő, hiszen Románia a Központi Hatalmak ellenfele maradt. Az Ukrán Állam erőteljes ukránosításba kezdett, illetve folytatta azt, amit megkezdett ezen a téren a Központi Rada. Májusban ukránosították a vasutakat. Júniusban Dél-Ukrajnában elkezdik összeírni a „nagyoroszokat”, akiknek, ha nem akarják felvenni az ukrán állampolgárságot, távozniuk kell.
Továbbra is elég erőteljes antiszemita érzület észlelhető. Júniusban Kijevben zajlott zsidópogrom, amit a német csapatok beavatkozása állított meg. Odesszában tömegesen rúgták ki a rendőrség állományából a zsidókat. Az Ukrajnában élő németek viszont örömmel üdvözölték a német uralmat, s ők fegyvereket is kaptak a német hadseregtől. Vannak arra vonatkozó információk, hogy Ukrajnában a németek táplálták az antiszemitizmust, hogy ebbe az irányba csatornázzák az elégedetlenséget.
A Csernyigovi kormányzóság északi részein levő falvak tiltakoztak az Ukrajnához csatolás ellen, és itt augusztusban oroszbarát felkelés is kitört. Októberben, még a Központi Hatalmak összeomlása előtt folyamatosak voltak a határincidensek az orosz-ukrán demarkációs vonalon.
A német összeomlás után Szkoropadszkij kiáltványt adott ki, amiben Ukrajnát a jövendő orosz föderáció részének gondolta. Közben Belaja Cerkovban Petljura vezetésével ukrán függetlenségi Direktórium jött létre, 1918. november 22-én pedig megindult a bolsevik offenzíva is Csernyigov területén. Petljura december 19-én vonult be Kijevbe fehér lovon, s a Direktórium tiszteletére katonai parádét is tartottak a Szofija téren. Szkoropadszkijt „oroszbarátnak” nyilvánították. A petljurista csapatok betiltották az orosz nyelvű lapokat, leszedték az orosz nyelvű feliratokat.
A belorusz területelen a bolsevikok és a lengyelek kerültek szembe egymással. A beloruszok zömmel a bolsevikokat támogatták a lengyelek ellen. A német bábszervezet, a belorusz Rada 1918. 03. 25-én kikiáltotta Belorusszia függetlenségét és német segítséget kért.
1917. december 18-án a bolsevik vezetés elismerte Finnország függetlenségét. Uhtában a karél gyűlésen viszont 1918 januárban a karélok úgy döntöttek, bár saját köztársaságot akarnak, de Oroszország részeként. Januárban Finnországban összetűzések törtek ki az orosz és finn erők között. Májusban nagyszabású oroszpogromok zajlottak Finnországban, több száz halottal, igaz, nem világos, hogy ezek nemzetiségi alapon törtek ki, vagy a kommunistaveszély miatt, vagy mindkettő egyszerre.
Januárban a román csapatok bevonultak Besszarábiába. Román nyomásra a Sfatul Țării kikiáltotta a Moldáv Demokratikus Köztársaság függetlenségét azzal, hogy Romániához csatlakoznának. A bevonuló román csapatok zsidókat és kommunistagyanús egyéneket végeztek ki a Szoroki járásban.
A bolsevik nemzetiségi politika időnként gondokat okozott, talán szándékosan? 1917 december végén a szovjet kormányzat deklarálta, hogy Örményországnak, beleértve a török területeket is, joga van a függetlenségre. Ez a gyakorlatban az akkor még álló kaukázusi front teljes felbomlásához vezetett. 1918. január 25-én még Erzerumban örmény katonai parádét tartottak, immáron az autonóm Örményország nevében, s ekkor több száz törökököt lemészároltak. Februárban az erzerumi pályaudvaron lőttek agyon törököket. Erzerumot február végén foglalták vissza a törökök, de előtte a bosszúszomjas, menekülő örmények sok törököt megöltek. Áprilisban Jereván környékén mészároltak le több ezer muszlimot. Arra is volt példa, hogy a visszavonuló örmény csapatok élve égettek el muszlimokat (Korzal falu). Júliusban viszont a törökök és azerbajdzsánok kezdték irtani az örményeket.
1918 elején a Kaukázusban harc tört ki az őslakosok és a fehér telepesek (oroszok) között. Április elején Bakuban zajlottak véres összecsapások az örmények és muszlimok között.
Miután 1918 őszén az azerbajdzsán-török csapatok elfoglalták Bakut, a városban súlyos örménypogrom zajlott, mintegy 15 ezer áldozattal. November 15-én, a Központi Hatalmak összeomlása után angol csapatok vonultak be Bakuba.
Decemberben Ufában a baskír kurultáj arról döntött, hogy csak a baskíroké és muszlimoké lehet föld. Orenburgban pedig az Összbaskír kurultáj arról döntött, hogy minden orosz, aki 1898 után telepedett le baskír földre, deportálásra kerüljön. 1918 februárban az oroszok Orszk központtal egyesültek és kinyilvánították, hogy nem ismerik el a baskír kurultájt. Nyáron a baskírok kommunistákat mészároltak le az Ufai járásban.
1918. március 22-én megalakult a „Baskír-Tatár Köztársaság”. Ugyanakkor ezzel egyidőben elkezdődött a felszámolása minden, a bolsevikoktól független baskír, tatár nacionalista szervezetnek.
1918 május végén a csehszlovákok felkelése nehéz helyzetbe hozta a szovjethatalmat. A Volgától Szibériáig a vasúti magisztrál a csehszlovákok/fehérek kezére került. A csehszlovákok lázadását megelőzte a cseljabinszki incidens a csehszlovákok és magyarok között. 1918 nyarán valóságos csehszlovák-magyar háború tört ki az Urálban, miközben a csehszlovákok és a magyarok egyazon, akkor még létező állam, Ausztria-Magyarország állampolgárai voltak. A csehszlovákok június elején elfoglalták Szamarát, itt jött létre az Alkotmányozó Nemzetgyűlés Bizottsága az eszer Volszkij vezetésével. Augusztus 7-én Kazany is csehszlovák kézre került, Izsevszkben pedig bolsevikellenes felkelés tört ki.
A Szaratovi kormányzóságban a németek között felkelés tört ki a vörösök sorozása ellen.
Vlagyivosztokot június végén foglalták el a csehszlovákok, itt egy ún. szibériai autonóm kormány jött létre japán támogatással.
1918 júliusában Oroszországot föderatív köztársasággá nyilvánította az első szovjet alkotmány. Ekkor nehéz helyzetben voltak a bolsevikok. A breszti béke után megroggyant a szovjethatalom támogatottsága, sorra törtek ki a felkelések – Moszkva, Jaroszlavl – , melyeket jelentős részben idegen fegyveresekkel (lettekkel, magyarokkal, kínaiakkal) vertek le. Szibériában és az Urálban előretörtek a fehér-csehszlovák seregek.
Ősszel fordult a kocka, a Központi Hatalmak összeomlása után. 1918 októberében létrehozták a Volgai Német Autonóm Körzetet. Novemberben a bolsevikok visszafoglalták Izsevszket és megindult az Ukrajna elleni offenzíva. Ezzel új szakasza indult az oroszországi polgárháborúnak, mely 1920-1922-ig milliók életébe fog kerülni, s amelynek a végén a vörösök aratnak győzelmet.
Buldakov szerint az elitek csak rohantak az események után. A tömegek és a központi hatalom széthullása idején a perifériák diktáltak. Még Kornyilov is a saját „alkotmánytervezetében” (1918 január) kénytelen volt elismerni Ukrajna, Finnország, Lengyelország létrejöttét, melyet a jövendő orosz kormány is támogat „a népek szövetségeként”. Oroszország föderatív átalakulása mindenképpen megvalósult volna, bárki kerül ki győztesen a polgárháborúból.