Kazahsztáni aggodalmak
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a parlament szeptember 2-i megnyitó ülésén kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet miatt növekszenek a világban a geopolitikai kockázatok, a szankciók sorozata pedig, melyeket a világ GDP-jét…
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a parlament szeptember 2-i megnyitó ülésén kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet miatt növekszenek a világban a geopolitikai kockázatok, a szankciók sorozata pedig, melyeket a világ GDP-jét…
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök szerint Kazahsztán kiléphet az Eurázsiai Unióból. A Habar televíziónak adott interjúban azt mondta, Kazahsztán nem fog részt venni egy olyan társulásban, amely veszélyt jelent függetlenségére. „Függetlenségünk…
Vlagyimir Putyin orosz elnök idén is fórumot tartott a szeligeri ifjúsági táborban, ahol ezúttal fiatal történészek, politológusok, filozófusok, közgazdászok találkoztak. A beszélgetés során Putyin elmondta, nem egyszerű történészek előtt előadást…
A kazah Külügyminisztérium március 18-án kiadott közleménye szerint a március 16-i népszavazás a Krímben a nemzetközi joggal összhangban történt. Asztana a krími lakosság szabad véleménnyilvánításának tekinti a krími népszavazást és…
94 éves korában az udmurtiai Izsevszkben meghalt Mihail Kalasnyikov, a legendás konstuktőr. Kalasnyikov az utóbbi években sokat betegeskedett, kórházban feküdt. Mihail Kalasnyikov 1919-ben született egy sokgyermekes parasztcsaládban. 1938 és 1949…
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Kazahsztánban és Üzbegisztánban tett hivatalos látogatást. Az üzbegisztáni Hivában a magyar keletkutató, Vámbéry Ármin tiszteletére emléktáblát avatott. Taskentban az üzbég parlament alsóházának elnökével, Diloram Tasmuhamedovával…
Minszkben kerül sor a FÁK országok vezetőinek tanácskozására, amely ezúttal nagyobb jelentőségű lesz a szokásos diplomáciai protokollnál – írja Fjodor Lukjanov. Egy hónap múlva kerül sor Vilniusban az EU –…
A QS által összeállított rangsor szerint 2012/2013-ban az angolszász egyetemek vezetik a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek listáját. Az első tíz legjobbnak tekintett egyetem mind amerikai és brit (első a Massachusetts…
2012 októberében Asztanában részt vehettem egy nemzetközi tudományos konferencián, melyet Lev Nyikolajevics Gumiljov (1912 – 1992) születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek. Kazahsztánban óriási kultusza van az orosz történész-geográfusnak, hiszen az…
https://www.youtube.com/watch?v=TsxvKqgAEzc