Alekszandr Lukasenko belorusz elnök szerint a pravoszláv egyháznak meg kell változnia, modernebbé, fiatalosabbá kell válnia – jelentette ki a politikus július 26-án. Lukasenko, mint elmondta, ellenzi, hogy az emberek 2-3 órát álljanak a templomokban, miközben nem tudnak sehol sem leülni.
Lukasenkónak nem tetszik a nagy templomok építése sem, szerinte a templomoknak mindenekelőtt barátságosaknak kell lenniük.
A belorusz elnök szerint az egész világ változik, így a pravoszláv egyháznak is változnia kell. Lukasenko úgy véli, az egyház jelentős változás előtt áll napjainkban.
Lukasenko szerint az egyházi reformot Kirill pátriárkának kellene levezényelnie, akiről elismeréssel nyilatkozott a belorusz elnök. Véleménye szerint Kirill pátriárkát, aki maga is viszonylag fiatal, a fiatalság is tiszteli.
Lukasenko elmondta, a pravoszláv egyházat eddig elkerülte a fertőzés, a pedofília, a homoszexualizmus, ami a „nyugati egyházat” már átjárta, „de mi is kezdünk megbetegedni” – tette hozzá.
Alekszandr Lukasenko magát „pravoszláv ateistának” tartja. A belorusz elnök nem kívánt részt venni a Kijevben zajló ünnepségsorozaton, melyet a Rusz megkeresztelésének 1025. évforulóján rendeznek ezekben a napokban, többek között Vlagyimir Putyin orosz államfő részvételével.
(regnum.ru, president.gov.by)