Ukrajnában megváltozik a választási rendszer – közölte Viktor Janukovics ukrán elnök a lakossággal folytatott televíziós fórumán.
Az eddigi listás választási rendszert vegyes fogja felváltani, azaz a képviselők legalább fele egyéni választókörzetekből kerülhet be a Radába. Janukovics szerint a módosítás előnyére válik az ukrán politikai életnek, hiszen a képviselőjelölteknek ezentúl nemcsak a pártelitek bizalmát kell megnyerniük, hanem a választópolgárokét is.
Ez a választójogi reform valóban demokratikusnak tekinthető, az is igaz viszont, hogy kimondottan jól jön a hatalom vezető politikai erejének, a Régiók Pártjának és Viktor Janukovics elnöknek, aki rohamosan veszti el népszerűségét az IMF által követelt „reformok”, azaz durva, a lakosságot sújtó megszorítások árnyékában. Janukovicsot tavaly ősszel még a választók 44 %-a támogatta, mostanra ez 32 %-ra süllyedt (igaz, még mindig ő a legnépszerűbb politikus Ukrajnában).
A vegyes választási rendszert már kipróbálták az őszi helyhatósági választásokon, ez pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket a hatalmi párt részéről, hiszen például Kijevben a Régiók Pártja listán csak 26 %-ot kapott, az egyéni körzetekben aratott siker eredményeképpen végül a kijevi közgyűlésben 65 %-os többségre tudott szert tenni a Régiók Pártja.
A következő parlamenti választásra 2012 őszén kerül majd sor Ukrajnában, s ha megvalósul a választási reform, Viktor Janukovics és a Régiók Pártja a népszerűségvesztés ellenére is megtarthatja a hatalmat.
(gazeta.ru)