Egy, a BILD által megkérdezett német katonai szakértő szerint az ukrán hadseregnek kedvez, hogy immáron szinte teljesen kiszáradt a kahovkai víztározó. Így mintegy 200 kilométeres új frontszakasz nyílt meg, és az ukrán csapatok a kiszáradó víztározón keresztül is rohamozhatnak.


Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter még június 21-én azt a bejelentést tette, hogy az ukrán hadsereg krími célpontok ellen kísérelt meg rakétatámadást HIMARS és Storm Shadow eszközökkel. Egy ilyen csapás az USA és Nagy-Britannia „a konfliktusba való teljes mértékű belesodródását” jelentené, és orosz válaszcsapásokat eredményez majd az ukrajnai „döntéshozatali központok” ellen.

S valóban, június 22-én a korai órákban az ukrán hadsereg Storm Shadow rakétákkal csapást mért a Krímet és Herszon megyét összekötő csongari hídra, ami megnehezíti a két terület közötti összeköttetést.