Viktor Janukovics, Ukrajna negyedik elnöke interjút adott az Argumenti i Fakti orosz hetilapnak. Janukovics mintegy fél évi hallgatás után fejtette ki véleményét Ukrajna helyzetéről.

A volt ukrán elnök elmondta, teljes mértékben övé a felelősség azért, ami elnöksége ideje alatt Ukrajnában történt. Elmondta, 2014. február 22-e előtt, amikor államcsínyt hajtottak végre Ukrajnában, nem volt háború, a fizetéseket és a nyugdíjakat idejében kiutalták, a dollár árfolyama 8,8 hrivna volt, a Krím Ukrajna része, és a Donbasszban nem haltak meg emberek.

Az EU-s társulási megállapodás kapcsán elmondta, az jelentős gazdasági károkat okozott volna Ukrajnának. Ha 2013 őszén aláírta volna ezt a megállapodást, most is ő lenne Ukrajna elnöke, és a Nyugat dicsérné Janukovics elnököt. Ám ennek ára az lett volna, hogy az ukrán termelés fele elveszett volna, az emberek életszínvonala zuhant volna. Az EU nem akart kompenzációt adni Ukrajnának a várható veszteségek miatt.

Janukovics elmondta, nem ő adott utasítást a diáktüntetés szétverésére 2013. november 30-án, amivel a Majdan kezdődött. Janukovics szerint ez provokáció volt, amivel erőszakos mederbe akarták terelni az eseményeket. Az ellenzék azonban habozás nélkül az államfőt tette meg felelőssé és az elnöki adminisztráció előtt tüntetett. A tömeg jelentős része békés volt, azonban a tüntetők egy agresszív csoportja folyamatosan és célzatosan a rendőröket provokálta.

Az események az arab tavasz forgatókönyve alapján zajlottak. Amikor a Majdan tüntetései kezdtek alábbhagyni, erejüket veszíteni, mindig jött valamilyen újabb provokáció. A végén már odáig jutott a dolog, hogy halottakra volt szükség. Janukovics szerint a Majdan első áldozatait, két fiatalembert a Hruscsevszkij utcán valójában nem ott ölték meg, hanem a holttestüket odaszállították.

Janukovics elmondta, a Majdanon sok ezer igaz patrióta állt, akik őszintén hittek Ukrajna európai jövőjében.

Ami a februári kijevi vérengzést illeti, Janukovics elmondta, hogy február 18-án a Belügyminisztérium munkatársainál nem voltak fegyverek, annak ellenére, hogy a tüntetők megindultak, hogy elfoglalják az elnöki adminisztráció épületét. Február 18-án a tüntetők törni-zúzni kezdtek, megölték a Régiók Pártja két munkatársát. Az ellenzék elkezdte nyíltan felfegyverezni a tüntetőket. Csak február 18-án több mint tíz rendőrt megöltek. Nyugat-Ukrajnában laktanyákat fosztottak ki. A hatalom, hogy elkerülje a vérontást, tárgyalásokat kezdeményezett az ellenzékkel.

Február 19-én egész nap tárgyalások folytak az ellenzékkel, azonban a radikális tüntetők tovább folytatták akcióikat.

Február 20-án jelentősen megnőtt a fegyveres ellenzékiek létszáma. A fegyveresek támadásokat intéztek a rendőri erők ellen, akik visszavonultak. Ezt követően ellenzéki fegyveresek, hogy tovább növeljék a feszültséget, egyszerre kezdtek lövöldözni az ellenzéki tüntetőkre és a rendőrökre is. A lövések az Ukrajna hotel épületéből és a Zsovtnevij palacból érkeztek. Janukovics elmondta, ma mindenki tud a Majdan civil áldozatairól, ám a meggyilkolt rendőrökről senki nem beszél.

Február 21-én megállapodás született az ellenzékkel. Ennek értelmében a tüntetők hazamennek, a rendőri erők kivonulnak Kijev központjából. Cserébe előrehozott elnökválasztások lesznek, az elnöki jogköröket csökkentik, a tüntetők amnesztiában részesülnek. A megállapodást szentesítette a német, a lengyel külügyminiszter, a francia külügy megbízottja.

Janukovics ezt követően terv szerint Harkovba ment, de útközben támadás érte konvoját.

Február 22-én az ukrán parlament alkotmányellenes módon leváltotta Janukovicsot. A volt ukrán elnök elmondta, tudomására jutott, hogy meg akarják ölni, miután önként nem volt hajlandó lemondani. Több támadást is megkíséreltek kísérete ellen. Ezek után két dolgot tehetett, vagy megindul a hadsereggel Kijev ellen, vagy elmenekül. Utóbbit választotta.

Janukovics tagadta, hogy külföldi bankszámlái lennének.

Az új hatalom vissza akarta vonni a nyelvtörvényt, saját hőseit és ideáljait akarta ráerőltetni az országra, ez ellen fellázadt a Donbassz. A legfőbb felelősség Turcsinov törvénytelen ideiglenes elnöké, aki az ukrán hadsereget küldte rá a saját népére.

Janukovics szerint a mostani poltikusok hamarosan távozni fognak, a nép pedig meg fog egyezni, és Ukrajna ismét egységes lesz.