Petro Porosenko ukrán elnök június 7-i beiktatása óta az első nagy terjedelmű interjúját adta az ukrajnai televíziós csatornáknak. Az ukrán elnök sajnálkozását fejezte ki, hogy a Rada nem ismerte el a Donyecki és Luganszki Népköztársaságot terrorista szervezeteknek. Porosenko szerint a Radában egész frakciók „ötödik hadoszlopot” képeznek, melyeket külföldről irányítanak.
Porosenko megerősítette, a Krím Ukrajna része és az is marad. A Krím kérdésében nincs semmiféle kompromisszum Oroszországgal. Porosenko azt is kizárta, hogy Ukrajna nemzetközi bíróságon kompenzációt követeljen Oroszországtól a Krím elvesztése miatt, mert ez azt jelentené, hogy Kijev alkuba bocsátkozik a saját területéről. „Ukrajna és az ukrán föld nem kiárusítható.”
Porosenko szerint az erőszakszervezetek teljes körű, radikális reformjára lesz szükség Ukrajnában. Az ukrán elnök amnesztiát ígért azoknak a volt berkutosoknak és alfásoknak, akik jelenleg Kelet-Ukrajnában harcolnak, és „vérrel váltották meg bűnüket.”
—————————————————
Az ukrán államfő hadiadó kivetését rendelte el Ukrajnában. Eszerint az ukrajnai polgárok fizetésének 1,5 %-át a hadsereg szükségleteire utalják át 2015. január 1-ig.
………………………………………………………..
Kelet-ukrajnai szakadárok Sztyepanovka falunál az ukrán-orosz határ közelében elfogtak egy ukrán BTR-t az ukrán Nemzeti Gárda harcosaival.
Donyeck külvárosi területein folytatódnak a harcok az ukrán hadsereg és a szakadárok között.
A NATO megerősítette, hogy az ukrán hadsereg ballisztikus rakétákat használ a szakadárok ellen, de a szövetség szerint Kijevnek erre joga van.
(Moszkovszkij Komszomolec, rusvesna.su, rbc.ru, Kommerszant)