Augusztus 1-jén Moszkvában, a Poklonnoja gorán Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében adták át az első világháborúban elesett oroszországi katonák emlékművét.
Putyin elmondta, „Éppen száz évvel ezelőtt volt kénytelen belépni az Oroszországi Birodalom az első világháborúba.” Az első világháború veteránjai fontos szerepet játszottak a második világháborús győzelemben is. Ám ezeknek az embereknek a hősiességét sokáig feledésre ítélték, az első világháborút egyszerűen imperialista háborúnak nevezték.
A most átadott emlékmű a történelmi igazságosság helyreállítását szolgálja.
Az első világháború előtt Oroszország mindent megtett, hogy meggyőzze Európát, békésen is lehet rendezni a viszályt Ausztria-Magyarország és Szerbia között. „Ám nem hallgattak Oroszországra, ezért kénytelen volt válaszolni az őt ért kihívásra, megvédeni a testvéri szláv népet, elhatárolni magát és polgárait a külső fenyegetéstől.”
Oroszország teljesítette szövetségesi kötelezettségét, a poroszországi és galíciai támadással megmentette Párizst, aztán kivédte az ellenfél támadását, és a Bruszilov-offenzíva révén győztes ellencsapásba ment át.
„Ám ezt a győzelmet ellopták az országtól. Ellopták azok, akik a saját Hazájuk, hadseregük vereségére szólítottak fel, akik ellenségeskedést szítottak Oroszországban, akik hatalomra törtek, elárulva a nemzeti érdekeket.”
(kremlin.ru)