Az ukrajnai Rovnóban éjjel megölték Alekszandr Muzicsko ukrán nacionalistát, a Jobboldali Szektor tagját, aki „Fehér Szása” néven is ismert volt. Muzicsko halálának körülményeiről több verzió is megjelent.

Az egyik szerint a kocsijában utazó Muzicskóhoz két autó fogta közre, az ukrán nacionalistát az egyik kocsiba tuszkolták, megbilincselték, majd kidobták az autóból és kétszer szíven lőtték. Más verzió szerint kétszer fejbe lőtték. Egy harmadik változat szerint Muzicsko egy éttermi lövöldözésben halt meg.

Az orosz ügyészség korábban vádat emelt Muzicsko ellen, aki Csecsenföldön is harcolt az 1990-es években.

Ramzan Kadirov csecsen vezető nemrég azt ígérte, hogy megöleti Dmitrij Jarost, a Jobboldali Szektor vezetőjét.

Vlagyimir Jevdokimov ukrán belügyminiszterhelyettes azonban ma azt nyilatkozta, Muzicskót a letartóztatására tett kísérlet közben ölték meg.  

A Jobboldali Szektor Arszen Avakov belügyminisztert tette felelőssé a gyilkosság miatt és bosszút ígért.

(Echo Moszkvi)