Több mint két hete tartanak folyamatosan a tiltakozások Kijevben, azt követően, hogy Ukrajna november végén végül nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.
Az ellenzék mai tüntetésén százezrek vonultak ki az utcára, Kijev központjában. A tüntetők a kormány és az elnök távozását, új választások kiírását követelik.
A Majdanon rendezett tüntetésen felszólalt Julija Timosenko lánya is, aki azt tanácsolta az ellenzéknek, hogy ne álljon szóba a hatalommal. Az ellenzék végül 48 órás ultimátumot fogalmazott meg a hatalommal szemben. Követeléseik: mondjon le a kormány, engedjék szabadon a „politikai foglyokat”, tartóztassák le Vitalij Zaharcsenko belügyminisztert.
Az ukrán belügyminisztérium a mai tüntetések kapcsán provokációkra figyelmeztetett. A tüntetők barikádokat emeltek a kormány épületéhez vezető utaknál.
Az ukrán nacionalista Szabadság párt szimpatizánsai este ledöntötték Lenin Kijevben (Besszarábia tér) álló, 1946-ban emelt szobrát, és azt kiabálták: „Vesszen az ukrán nép hóhéra!”. A ledöntött szobrot szétverték kalapáccsal.
Ma a Rada épülete előtt a kormányzó Régiók Pártja mintegy 5 ezer szimpatizánsa tüntetett.
Lvivben mintegy 10 ezer ember vonult ki az utcára a kormány távozását követelve.
(Echo Moszkvi, Postimees, podrobnosti.ua)