Szombaton Moszkvában harmadik alkalommal tartották meg a „Milliók menete” ellenzéki rendezvényt, melyre hosszas egyeztetés után adott engedélyt a moszkvai városvezetés. Mint ahogy az eddig is jellemző volt az orosz ellenzéki megmozdulásokra, ezúttal is meglehetősen vegyes ideológiai összetételű tömeg vett részt a „Milliók menetén”: megjelentek liberálisok, szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldali orosz nacionalisták is. Első alkalommal vettek részt a Milliók menetén hivatalosan a kommunisták.

A parlamenti ellenzék képviselői is megjelentek: Ilja Ponomarjov az Igazságos Oroszország párt nevében beszélt. Felszólalt a tüntetésen Jevgenyija Csirikova, Himki polgármesterjelöltje. Alekszej Navalnij szerint az ellenzékieknek minden nap meg kell vívniuk a saját harcukat. Az ellenzék hatalom felé megfogalmazott követeléseit a liberális Borisz Nyemcov olvasta fel: új választásokat, az elnöki jogkörök korlátozását, a parlament szerepének megnövelését és a „politikai foglyok” szabadon bocsátását tartaná legfontosabbnak az ellenzék. Ezek mellett – első alkalommal – szociális jellegű követeléseket is megfogalmazott a liberális ellenzék: a kommunális költségek befagyasztását, a szakszervezetek jogainak kiszélesítését, az oktatásra és egészségügyre fordított költségek megnövelését követelték. Sok tüntető a Pussy Riot együttes bebörtönzött három tagjának szabadon engedését követelte.

A moszkvai városvezetés 25 ezres tüntetés megrendezésére adott engedélyt, a szervezők szerint azonban 100-150 ezer ember jött el a demonstrációra. Belügyminisztériumi források 11-14 ezer résztvevőről tettek említést.

(Vedomosztyi, Novaja Gazeta)