Zbigniew Brzezinski ismert amerikai politológus a The National Interestnek adott interjújában a jövendő lehetséges globális változásairól beszélt.

Brzezinski szerint Európa globális térvesztése törvényszerű folyamat eredménye, hiszen a kontinens államai az Európai Unió építésével befelé fordultak. Amerika pedig súlyos hibákat követett el az elmúlt években. Az egyik legnagyobb hiba az iraki háború volt, ami aláásta az amerikai tekintélyt és legitimitást az egész világon. Az iraki háború hatalmas gazdasági, emberi, geopolitikai veszteséget okozott az USA-nak, hiszen Szaddam Huszein, bár „undorító diktátor” volt, de mégis féken tudta tartani az iráni ambíciókat. Ma Irak egy szétesett állam, Irán pedig ki tudja használni ezt a helyzetet. Brzezinski szerint az is hiba volt, hogy az amerikai csapatok nem hagyták el azonnal Afganisztánt a tálib kormányzat szétverése után és jelenleg is demokratikus államépítést akarnak kierőszakolni egy középkori társadalomban.

Ami Kelet-Ázsiát illeti, e régió fejlődése valóban látványos, de egyelőre nem tudják azt az életminőséget biztosítani, mint a Nyugat. Amerikában egy spekulatív, nem a termelésre építő pénzügyi rendszer alakult ki. A gazdagoknak kedvező amerikai adórendszer gazdaságilag kontraproduktív, mivel a társadalmi egyenlőtlenséget erősíti. Hosszútávon ez szociális, osztálykonfliktusokat eredményezhet. Az amerikai politika rendszer szintén nem tökéletes: a Kongresszus gazdag és kiváltságos, „leválthatatlan” emberekből áll, a politikai rendszer egyre kevésbé tud reagálni a belső és külső kihívásokra.

Brzezinski szerint a mai egyetemi diákság jelenti a legnagyobb destabilizáló tényezőt. Rájuk illenek ma leginkább Karl Marx egykor a proletariátusról írt szavai: nyugtalanok, sértettek, felemelkedésre vágyók, ideológiailag leginkább fogékonyak, forradalomra leginkább kaphatók.

Brzezinski szerint Amerikának identitásváltásra lenne szüksége. A XXI. század más lesz, mint a XX. század volt. Az előző évszázadot a nagyhatalmak világhegemóniáért folytatott versenye határozta meg, melynek legfontosabb elemei a két világháború és a hidegháború voltak. A Nyugat győzött, de nem tudta kihasználni a győzelmét. Amerika – szemben azzal amit George W. Bush mondott – nem tudott a világ példaképévé válni. A Nyugatnak meg kell újulnia, be kell fogadnia Oroszországot és Törökországot. Hogy a Nyugat meg tudja őrizni vezető szerepét, ahhoz olyan vezetők kellenek, akik értik az idők szavát.

Sajnos, a mai amerikai társadalom meglehetősen keveset tud a világ dolgairól. Ez régen is így volt, de akkor legalább voltak orientációs pontok. Tudták, hogy Hitler gonosz, hogy a kommunizmus rossz.

Ami a közel-keleti helyzetet illeti, ennek eszkalálódása az energiaárak robbanásához vezethet, ami rossz a világgazdaságnak. A „magára hagyott” Európa könnyen az oroszok karjaiba omolhat, különösen, ha tartósan magas lesz az olaj ára. Egy 200 dolláros olajár esetén Európa teljesen kiszolgáltatott lesz. Irán ráadásul Irakban és Afganisztánban is kellemetlenségeket okozhat Amerikának. Azaz egy Irán elleni háborúnak beláthatatlan következményei lehetnek globális mértékben.

(nationalinterest.org)