Az örmény hírportálok anyagaiból jól kivehetően már Örményországban is értesültek a magyar kormány visszakozásáról a Szafarov-ügyben, és arról, hogy Budapest elítélte Baku eljárását.
Ennek ellenére úgy tűnik, Jereván haragja nem enyhül. Örményország legalábbis visszahívta azt a 10 rendőrtisztet Budapestről, akik a rendvédelmi szervek nemzetközi akadémiája szervezésében vettek részt kiképzésen. Vlagyimir Gaszparjan örmény rendőrfőnök egyébként köszönetet mondott John Heffernnek, az USA jereváni nagykövetének azért a segítségért, amit Washington nyújtott a kiképzés megszervezéséért.
Az Örmény Diaszpóra Minisztériuma felhívást intézett a világ örménységéhez, hogy fejezzék ki tiltakozásukat, amiért Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Szafarovot, aki 2004-ben Budapesten baltával ölt meg egy alvó örmény katonát. Az örmény minisztérium arra kéri a világon élő örményeket, szervezzenek tiltakozó akciókat a magyar nagykövetségek és diplomáciai épületek előtt. A minisztérium arra szólítja fel az örményeket, gyakoroljanak nyomást Brüsszelre, hogy az szankciókat alkalmazzon Magyarország ellen.
A minisztérium közleménye felháborodását fejezte ki a magyar részvétellel zajló „összeesküvés” miatt, majd megjegyezte, a magyar vezetés „a bűnözők oldalára állt” és méltatlanná vált arra, hogy az európai család tagja legyen.
Az ügyben ma megszólalt Szijjártó Péter és Orbán Viktor is, akik azt hangsúlyozták, Magyarország a nemzetközi jog szellemének megfelelően járt el Szafarov kiadásakor.
Ma az orosz külügyminisztérium is állásfoglalást tett közzé az ügyben: Alekszandr Lukasevics, az orosz külügy hivatalos meghatalmazottja szerint Baku és Budapest lépései ellentmondanak azoknak a nemzetközi erőfeszítéseknek, melyek a kaukázusi térség stabilitását igyekszenek biztosítani, elsősorban az EBESZ Minszki Csoportja révén. Moszkva aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Szafarov kegyelmet kapott Azerbajdzsánban.
(newsarmenia.ru, mid.ru)