Augusztus 5-én a youtube.com videómegoszóra felkerült egy dokumentumfilm, amely kedvezőtlen színben ábrázolja Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt, mindeközben Vlagyimir Putyin orosz elnököt mutatja be igazi, egyetlen méltó vezetőként.
Az „Elveszett nap” c. film érdekessége, hogy Medvegyev elnökségének emblematikus eseményét, a 2008-as Grúzia elleni ötnapos háborút kezdi ki, ami kimondottan Medvegyev nevéhez köthető hangos siker volt a politikus 2008 – 2012 közötti elnöksége idején.
A 47 perces dokumentumfilmben magasrangú orosz katonatisztek nyilatkoznak, és olyan képet festenek a 2008-as augusztusi eseményekről, mely szerint Medvegyev akkori elnök totojázó magatartást tanúsított, és csak Putyin határozottsága mentette meg a helyzetet.
A katonatisztek szerint Szaakasvili is azért kezdett háborút 2008-ban Dél-Oszétia ellen, mert „megérezte a gyengeséget”. Jurij Balujevszkij, az orosz fegyveres erők akkori főparancsnoka szerint Medvegyev elnök egészen addig nem mert döntés hozni az orosz válaszcsapásról, amíg a Pekingben, az olimpia helyszínén tartózkodó Vlagyimir Putyin nem üzent neki.
A film készítőinek kiléte ismeretlen. A film végén az jelenik meg, hogy egy bizonyos Alfa stúdió készítette Tverben, 2013-ban (sic!).
Jevgenyij Mincsenko politológus szerint a film annak jele, hogy az orosz politikai eliten belül konfliktus van, a film célja pedig Dmitrij Medvegyev lejáratása. Szerinte a filmet a „legfelsőbb körök” tudtával és beleegyezésével készítették.
(Vedomosztyi, kép: kremlin.ru)