Az orosz elnök égisze alatt működő, a civil társadalom és az emberi jogok fejlesztéséért felelős tanács javaslata szerint olyan állami program kidolgozására lenne szükség Oroszországban, amely a totalitárius rezsimek áldozatainak állítana emléket és a nemzeti megbékélés ügyét szolgálná.
A kezdeményezők szerint a modernizáció csak akkor lehet sikeres, ha a nemzeti elit és a társadalom felelősen tekint a történelemre. „A múltról szóló igazság elfedése megfoszt minket a nemzeti önbecsülés lehetőségétől”, enélkül pedig nem lehetséges a valódi patriotizmus.
A szerzők szerint szükséges érzékeltetni, hogy az egykori Szovjetunió, sőt, a volt szocialista tábor összes köztársasága, országa, ugyanazon a tragédián ment keresztül a 20. században, bár ebben a folyamatban Oroszországnak – mint amely a legtöbbet szenvedett a totalitárius rezsim bűneitől – kell a kezdeményezőnek lenni.
A felhívás szerint meg kell emlékezni a kommunizmus áldozatainak emlékéről és nyilvánossá kell tenni az eddig titkos minősítésű iratokat.
(regnum.ru)