Nyolc év után először Dmitrij Medvegyev személyében Varsóba látogatott az orosz elnök, ahol találkozót folytatott Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Donald Tusk miniszterelnökkel.
A történelem még mindig rányomja bélyegét a lengyel-orosz viszonyra, bár Medvegyev elmondása szerint az orosz fél megtesz mindent – Katyn ügyében is – hogy a jövőben a múltbéli nézeteltérések ne hátráltassák az együttműködést.
A tárgyalások során konkrét gazdasági megállapodásokat is kötöttek a tengeri szállításokról, a Balti-tenger sorsát illető környezetvédelmi témákról. Deklarációt fogadtak el az energetikai és gazdasági együttműködésről, és a kulturális minisztériumok bábáskodásával lengyel-orosz „párbeszéd központok” felállítására is sor kerül majd.
A tárgyalások fontos témája volt a lengyel EU elnökség, amelyre 2011 második felében kerül sor, s amelyhez Moszkvában nagy reményeket fűznek.
Dmitrij Medvegyev Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, a vizit új impulzust adhat a lengyel-orosz viszonynak.
(kremlin.ru, ng.ru)