Már nemcsak az Észak-Kaukázusban, hanem a jelentős muzulmán lakossággal rendelkező Volga-Urál vidéken is antiterrorista operációkat kénytelenek végrehajtani az orosz hatóságok.

Ezúttal Tatarsztanban került sor egy ilyen nagyszabású akcióra, mintegy 500 rendőr, páncélozott csapatszállítók, helikopterek bevetésével.

A Sztaroje Almetyevo és Novoje Almetyevo falukban tartott akció során három terroristát megöltek, akik a „Hizb ut-Tahrir al-Iszlami” (Iszlám Felszabadítási Párt) betiltott szélsőséges szervezet tagjai voltak. A terroristák mintegy véletlenül kerültek elő, egy környékbeli vadász – akit meg is támadtak – észlelte, hogy ismeretlen fegyveresek rejtőzködnek a vidéken.  

Az akció során meggyilkolt három szélsőséges csisztopoli lakos volt, mindhárman fiatalok (26, 30, 34 évesek). A terroristák november 11. óta rejtőzködtek, miután sikertelen gyilkossági kísérletet hajtottak végre egy, a szélsőséges iszlám ellen küzdő aktivista ellen.

Az elmúlt egy évben a tatarsztani Csisztopolban számos fiatalt ítéltek el, amiért szélsőséges iszlamista sejtek tagjai voltak, s ezek nézeteit propagálták.

(Kommszerszant)