Dmitrij Medvegyev orosz elnök a Volga menti Jaroszlavlban a Világpolitikai Fórum résztvevői előtt tartott előadásában kijelentette: ma jobb az orosz demokrácia helyzete, mint öt évvel ezelőtt volt.

A jaroszlavli konferencia témája a demokrácia helyzete a világban és Oroszországban. Medvegyev szerint Oroszországban a demokrácia építése unikális körülmények között zajlik, hiszen az országban ezer évig autokrácia volt. Mára viszont megváltozott a helyzet. Az orosz elnök elmondta, az ő fia számára már a legtöbb dolog ismeretlen a múltból: nem ismeri az üzletek üres polcait, a pártvezetők üres, semmitmondó fellépéseit. Épp ezért, aki azt mondja, hogy Oroszországban nincs demokrácia, az vagy „ravaszkodik, vagy rossz az emlékezete” – jelentette ki Medvegyev.

Az orosz elnök szerint a demokrácia sosem lehet nem befejezett, lezárt folyamat, jellemzője az örökös mozgás, fejlődés. Medvegyev fontosnak tartja az oroszországi demokrácia fejlődése szempontjából az internetet, amely a jövőben elvezethet akár egy közvetlen demokrácia modell kialakulása felé. Épp ezért az internetet semmilyen korlátozás nem érheti Oroszországban.

Az orosz kormány, ellentétben néhány más ország vezetésétől, egyáltalán nem foglalkozik az internettel.” – kritizálta ennek kapcsán Medvegyev Vlagyimir Putyin kormányfő tevékenységét.

A jaroszlavli fórumon részt vett Li Mjongbak dél-koreai elnök és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is, valamint a befolyásos Valdaj Klub tagjai is.

(gazeta.ru)