Péntek este az országos szórású NTV orosz TV csatorna leleplező dokumentumfilmet mutatott be Jurij Luzskov moszkvai polgármesterről. A film ugyanannak az alkotógárdának a műve, amely nemrég „Keresztapa” címmel Alekszandr Lukasenko belorusz elnökről mutatott be leleplező filmet.
A Luzskov-ellenes film sorra veszi azokat a botrányos eseteket, amelyek a moszkvai polgármester nevéhez fűződnek és azt sugallja, Luzskov a pozícióját arra használja fel, hogy személyes előnyöket szerezzen.
Utalnak arra is, hogy Luzskov felesége, Jelena Baturina – aki a Forbes magazin szerint a világ harmadik leggazdagabb asszonya – éppen Moszkvában tudta megalapozni üzleti sikereit. A film alkotói szerint például a Moszkva-Szentpétervár között épülő autóutat azért kellett a himki erdőn átvezetni, mert a tervezett másik útvonal (Molzsanyinovo járáson keresztül) az egyik Baturina tulajdonában álló cég érdekeit sértette volna.
A filmben sokat beszélnek a nyári történésekről, amikor Moszkva a közeli tőzegláptüzek miatt füstbe borult, Luzskov pedig vígan nyaralt.
A film éppen akkor került bemutatásra, amikor komolyan felmerült Luzskov eltávolításának lehetősége.
(postimees.ee)