Jevgenyij Rojzman, Jekatyerinburg tavaly megválasztott polgármestere a következő érdekes blogbejegyzést tette a nemzetközi holokauszt emléknapon (érdemes szó szerint idézni az elbeszélést):

A szörnyű kaunasi gettóban sok zsidót megsemmisítettek. Megöltek. 1941. október 28-án tízezer embert lőttek agyon. Egyszerre, egy nap alatt, a fasiszták és a rendőrök az összes gyereket megölték. Zenével csalták ki őket az utcára. Akiket az anyjuk nem eresztett, ott helyben ölték meg, az anyjuk szeme láttára.

Aztán csend lett.

1943-ban a gettó az SS irányítása alá került. Ismét megindultak a kivégzések. Egy fiatal, harmincéves zsidó, meztelen, a gödör szélén állva, elsőként esett bele, hallva a lövéseket. Betemették a testek. Rémületében elkezdett kimászni. Próbálva kimászni, kezével az árokfalba kapaszkodott. Egy rendőr meglátta, nevetve szuronnyal átszúrta a kezét. Visszaesett a gödörbe.

Éjszakáig az árokban feküdt.

Alatta lélegzett, hörgött, mocorgott az árok. Éjjel kimászott, a lábára állt, és megindult a távoli fények felé. Elérkezett egy tanyához. Valahogy átmászott a kerítésen, és a tornácon meglátott a kötélen lógva egy lepedőt. Magára terítette, aztán óvatosan, az átszúrt kezével, kaparni kezdte az ajtót. Egy fiatal nő nyitotta ki. A férfi átlépett a küszöbön, háttal az ajtófélfának támaszkodott és azt suttogta: „Mentsen meg…” A nő összeszorította ajkát, és azt mondta: „Menj innen! Ha itt találnak, engem és a gyerekeimet is megölik! Menj vissza, ahonnan jöttél!” A férfi ránézett és azt mondta: „Ne kergess el!” És ott áll a férfi a nő előtt, kimerülten, átszúrt kézzel, fehér lepedőben, csapzott haja és homloka véres.

Hallgat.

A nő is hallgat.

Aztán intett a fejével: „Menj innen!”

Ekkor hirtelen a függöny mögül kiszalad egy szőke kislány, a nőhöz fut, átkarolja a lábát, s felemelve a fejét, azt mondja: „Anyu, ne kergesd el! Hiszen ez Jézus Krisztus!”…

Aztán elbújtatták a férfit és gondoskodtak róla.

A férfi végül partizánnak állt. Harcolt. A legvéresebb akciókban vett részt. Mindenki csodálkozott, hogy semmi félelemérzet nincs benne. A háború legvégén esett el.

1988-ban beszéltem ezzel a kislánnyal, Kaunasban. Akkor volt ötvenéves. Fiatalabb volt, mint én most. Hallgattam őt és fájdalmat éreztem. Azt mondtam neki: „Na igen, persze, egy kimerült ember, véres homlokkal, átszúrt kézzel, fehér lepelbe takarva…Ön akkor még kicsi volt, ezek csak kósza benyomások…” A nő felemelte tekintetét, rám nézett, nyugodtan és figyelmesen, megingatta a fejét és azt mondta: „Nem értett meg. Ez tényleg Jézus Krisztus volt.

(Jevgenyij Rozjman: Vsztrecsa, roizman.livejournal.com, 2014. 01. 27.)