A mai Lviv (Lvov, Lwów, Ilyvó, Lemberg) macskaköves utcáin sétálgatva az lehet az ember érzése, hogy ebben a gyönyörű városban mindennél jobban megmaradt az egykori Ausztria-Magyarország atmoszférája, ami akár meglepő is lehet, hiszen Lviv lakossága teljesen kicserélődött az elmúlt 70 évben.
Lvivet ma az ukrán nacionalizmus „fővárosaként” ismerhetik leginkább a hírfogyasztók (a 2012-es ukrán parlamenti választásokon Lviv volt az egyetlen terület, ahol győzelmet tudott aratni az ukrán nacionalista Szabadság párt), holott ez a város nem is olyan régen még lengyel (katolikus) többségű volt, elenyésző ukrán népességgel (Lemberg és Tarnopol lengyel (katolikus) szigetekként feküdtek Kelet-Galícia görögkatolikus többségében). Lehet, hogy éppen ez az oka a lvivi harcias ukrán nacionalizmusnak? Azokban a városokban, ahol nem az a népesség lakik, amely felépítette az adott települést, mintha a frusztráció is nagyobb lenne.
Lviv esete nem egyedülálló. Az egykori Ausztria-Magyarország keleti területein lévő nagyobb városok nemzetiségi képe a legtöbb esetben alaposan megváltozott az elmúlt évszázad során, a soknemzetiségű birodalom bomlása után: száz éve még főként lengyel szót lehetett hallani Lemberg, Tarnopol utcáin, magyart Kolozsváron, Nagyváradon, németet Nagyszebenben, Temesváron, szlovákot Békéscsabán.
Lembergben – ez a város azok közé tartozik, melyek nem valamely jelentősebb vízfelület (tengerpart, folyó) lehetőségeit kihasználva váltak nemzetközi kereskedelmi központokká – azonban a katolikus lengyelek mellett jelentős zsidó népesség is élt. Az 1900-es osztrák népszámlálás szerint Lemberg 160 ezer lakosából 83 ezer (52 %) volt katolikus, 44 ezer (28%) izraelita (a zsidók egy része lengyel nyelvű volt), 29 ezer (18 %) görögkatolikus vallású. Ezzel Lemberg Ausztrián belül a második legnagyobb zsidó népességgel rendelkező város volt Bécs (146 ezer fő) után (ha a birodalom egészét tekintjük, Budapest és Bécs után a harmadik helyen állt ebben a tekintetben).
Ausztria-Magyarország felbomlása után Lwów (Tarnopollal együtt) Lengyelországhoz került. A város a 20. század első harmadában lendületesen fejlődött. Az 1931-es lengyel népszámlálás szerint lakossága már 312 ezer fő, továbbra is lengyel (64 %) és katolikus (51 %) többségű volt. A lwówi zsidók száma elérte a 100 ezret (32 %).
Az 1939-es német-szovjet megállapodás értelmében Lvov a Szovjetunióhoz került (1939 után mintegy 30 ezer, a németek által megszállt területekről érkező zsidó menekült jelent meg Lvovban). A Szovjetunió megtámadása után 1941. június 29-én foglalták el a németek Lemberget.
Mielőtt a szovjetek kiürítették Lvovot (június 26.), az NKVD börtöneiben sietve lemészárolták az ott tartott politikai foglyokat (mintegy 2600 embert végeztek ki alig három nap alatt). A németek bevonulása után a börtönöket megnyitották. A német propaganda azt hangoztatta, hogy a zsidók felelősek a szovjet hatóságok által végrehajtott mészárlásért, melynek áldozatai főleg ukránok voltak.
Ezt követően három napig tartó zsidópogrom vette kezdetét Lembergben. A későbbi tanúvallomásokból kiderül, hogy elsősorban lembergi, és vidékről érkezett ukránok vettek részt a pogromban, ukrán nacionalista szervezetek közreműködésével.
A lembergi pogrom viszonylag jól dokumentált. Számos megrázó fénykép tanúskodik az akkor történtekről.

Ezt a nőt suhancok kergetik az utcán.



A pogromban résztvevők levetkőztették a nőket.

Vélhetően ugyanezt a nőt bottal verik.
.jpg)
Őt is levetkőztették.



Őt éppen most vetkőztetik.

Egy résztvevő ukrán milicista.

.jpg)
Zsidókkal a járdát mosatják, a polgárok jót kacagnak.

Egy jól öltözött „úriember”.

A börtön udvarába vezettek zsidókat.

Akiket aztán megölnek.

A pogromról film is készült.
A pogrom során mintegy 4-7 ezer embert öltek meg. A következő években lényegében a teljes lembergi zsidóságot megsemmisítették. 1941 őszén a német hatóságok felállították a lembergi gettót, ahová több mint 100 ezer embert zsúfoltak össze. A gettó lakóit 1942-től kezdve folyamatosan deportálták a lengyelországi haláltáborokba. A gettót 1943 nyarán számolták fel (az utolsó pillanatban a Lembergbe deportált zsidók Varsóhoz hasonlóan megpróbáltak fegyveresen is ellenállni). Így ért véget a népes lembergi zsidóság története.
A zsidók persze csak elsők voltak az ukrán fasiszták halállistáján. A második világháború éveiben az ukrán nacionalisták legalább több tízezres méretekben gyilkolták le Kelet-Galícia és Volhínia lengyel (katolikus) lakosságát. Ennek, s a második világháború utáni lengyel-szovjet lakosságcsere egyezmény következtében Lwów lengyel lakossága is szinte teljesen eltűnt. A lengyelek által épített pompás katolikus katedrálisokban a görögkatolikus és ukrán pravoszláv egyházak rendezkedtek be.
(képek forrása: foto-history.livejournal.com, de a képek megtekinthetők a Yad Vashem múzeum honlapján is)