A 2012-es ukrajnai parlamenti választásokat a Viktor Janukovics elnököt támogató a Régiók Pártja nyerte meg. A mostani választásokon immáron 5 %-os bejutási küszöböt kellett meghaladniuk a pártoknak a korábbi 3 % helyett, és visszaállították az egyéni választókörzeteket is.

A szavazatok kínosan lassú összeszámlálása után, 99,91 %-os feldolgozottság mellett az eredmények azt mutatják, hogy a Régiók Pártja több mint 6 millió szavazatot szerzett, a voksok pontosan 30 %-át (2007: 34 %), ami az elmúlt időszak megszorító politikája után jó eredménynek tekinthető. Igaz, a Régiók Pártjára most 2 millióval kevesebb ember szavazott, mint 2007-ben (2012: 6,1 millió szavazat, 2007: 8 millió támogató)!

Második helyen a Haza ellenzéki koalíció végzett 25,5 %-kal, ami jelentősen rosszabb eredmény, mint a megelőző választáson (2007-ben e szövetség elődje, Julija Timosenko blokkja 30,7 %-ot szerzett). A nyugatbarát ukrán nacionalisták „hagyományos” pártja szintén mintegy 2 millió szavazatot vesztett az elmúlt 5 évben (2007: 7,16 millió szavazat, 2012: 5,19 millió voks). A Haza egyébként állítólagos választási csalásokra hivatkozva azt fontolgatja, hogy nem ismeri el a voksolást.

Vitalij Klicsko nemrég alakult centrista pártja, az ÜTÉS a harmadik lett, kis híján 14 %-kal. Klicskóék majd 3 millió választót tudtak megszólítani (2,84 millió főt).

A Régiók Pártjával koalíciót alkotó kommunisták nagyon sokat javítottak 2007 óta, amikor éppen csak alig tudták átlépni az akkor 3 %-os küszöböt (5,39 %). Az ukrajnai kommunisták majd 10 %-ot ugrottak előre, most a szavazatok 13,18 %-át szerezték meg, majd másfélmillió új (régi) támogatót (vissza)szerezve (2007: 1,257 millió, 2012: 2,677 millió szavazó).

A kommunisták mellett az ukrán nacionalista Szabadság párt is nagy nyertese a mostani választásoknak. 2007-ben még az 1 %-ot sem érték el (0,76 %), a többek között magyarellenes ukrán nacionalistákat most viszont több mint 2 millió ember támogatta, ami a szavazatok 10,44 %-át jelenti!

Mint az a fenti adatokból sejthető is, a választási részvétel most alacsonyabb volt, mint 2007-ben (57,98 % ill. 62 %).

Talán a Haza kivételével minden pártnak van oka arra, hogy győzelmét hangsúlyozza. Az eredményekből az látható, hogy megerősödött a jobb- és baloldali szélsőségesség támogatottsága egyaránt, míg a politikai mező közepét elfoglaló „centrista” pártok (a Régiók Pártja, illetve a nyugatbarát, nacionalista csoportosulás) összesen 4 millió szavazót vesztettek, de továbbra is domináns szerepet töltenek be az ukrajnai politikai rendszerben.

Csúfos vereséget szenvedett viszont Viktor Juscsenko volt elnökhöz köthető Mi Ukrajnánk párt (1,1 %, 2007: 14 %), amelynek korábbi szavazói a Szabadság pártnál kötöttek ki.

A Kelet és Nyugat közötti megosztottság ezúttal is hatalmas Ukrajnában. A Régiók Pártja nyert Ukrajna déli és keleti, oroszajkú megyéiben, a nyugatbarát ellenzék Nyugat- és Közép-Ukrajnában (beleértve Kijevet is).

Azonban a soknemzetiségű, magyarok által is lakott nyugat-ukrajnai Kárpátalján is a Régiók Pártja végzett az első helyen (31 %), az ukrán nacionalizmus bástyájában, Lviv megyében pedig a Szabadság párt aratott győzelmet (38 %).

A Régiók Pártja tehát ismét az oroszajkú választók között szerepelt jól, legjobb eredményét Donyeckben érte el (65 %), de 50 % fölött szerepelt a Krímben (52 %) és Luganszkban is.

Nyugat-Ukrajnában, ahol legerősebb az ukrán nacionalizmus támogatottsága, a „keleti” Régiók Pártja alig kapott szavazatokat. A választások győztese mindössze 5 %-ot szerzett Ivano-Frankivszkban, 6 %-ot Ternopilban, és ennél is kevesebbet Lvivben. A főváros Kijevben is leszerepelt a hatalom pártja, hiszen csak a választók 12,6 %-a támogatta őket.

A Régiók Pártjával szövetséget alkotó kommunisták, akik kétségkívül nyertesei a mostani választásnak, ugyancsak az oroszajkú területeken szerepeltek átlagon felül. 20 % fölött kaptak Zaporozsje (21 %), Luganszk (25 %), Harkov (21 %), Herszon (23 %) megyékben, Szevasztopol városban (29 %).

Vitalij Klicsko újdonsült alakulata, az ÜTÉS elsősorban a nyugat- és közép-ukrajnaikat tudta megszólítani, valamint a fővárosiakat. Az ÜTÉS Kijevben szerepelt a legjobban (25,5 %), ahol második lett a Haza (31 %) mögött.

Az agresszív ukrán nacionalista Szabadság párt értelemszerűen Nyugat-Ukrajnában szerepelt jól. Lviv megyét meg is nyerték (38 %), de 30 % fölött szerepeltek Ivano-Frankivszk (34 %), Ternopil megyékben is (31 %). Ezen felül a Szabadság Kijevben is meglepően jó eredményt produkált (17,3 %), harmadik helyen végeztek a Haza és az ÜTÉS mögött, ami az ukrán főváros jelentős „jobbratolódásáról” tanúskodik (bár Kijevben az elmúlt választásokon is sorra a nyugatbarát erők szerepeltek jól).

A mandátumok felét, 225 helyet az egyéni választókörzetek győztesei között osztják ki. Márpedig az egyéni körzetekben a Régiók Pártja aratott egyértelmű győzelmet. Dél- és Kelet-Ukrajna egyéni körzeteiben kevés kivétellel mindenhol az ő jelöltjeik győztek. Janukovics pártja ráadásul nemcsak keleten és délen, hanem Közép- és Nyugat-Ukrajnában is tudott egyéni mandátumokat nyerni. A Régiók Pártja megnyerte az egyéni mandátumok több mint felét (114 hely). Az is a hatalom kezére játszik, hogy nagyon sok helyen független jelöltek győztek (43), és az ellenzék megosztott.

Az ellenzék vezető erejét adó Haza csak 43 egyéni mandátumot tudott megszerezni, a Szabadság jelöltjei 12 helyen győztek. Klicsko pártja az országos listán jól szerepelt, ám az ÜTÉS képviselőjelöltjei alaposan felsültek az egyéni körzetekben, mindössze 6 mandátumot tudtak megszerezni. Néhány kisebb párt jelöltjei is mandátumhoz jutottak. A kommunisták viszont egyetlen egyéni körzetet se tudtak megnyerni.

Összesen a Régiók Pártja 186 helyre számíthat a 450 fős Radában. Partnereik, a kommunisták várhatóan 32 képviselőt küldhetnek a törvényhozásba. Ez összesen 218 képviselő, ami elégnek tűnik Janukovics elnök politikájának támogatásához.

A megosztott nyugatbarát-nacionalista ellenzék kevesebb képviselővel fog rendelkezni: a Haza 104, az ÜTÉS 40, a Szabadság 37 képviselővel lehet jelen várhatóan a Radában, ami még együttvéve is kevesebb képviselő (181), mint ahánnyal csak a Régiók Pártja rendelkezik.

A mostani választások tanulsága, hogy a kelet és nyugat közötti megosztottság továbbra is jelentős Ukrajnában, sőt, ez a megosztottság nem enyhülni, hanem erősödni látszik a radikális nacionalisták térnyerésével nyugaton és a kommunista sikerekkel keleten. Figyelmet érdemel, hogy Kijevben nagyon jól szerepeltek a főként fiatal választói közönséggel rendelkező radikális ukrán nacionalisták. 

(A kép a megyékben győztes pártokat ábrázolja. Kék: Régiók Pártja, rózsaszín: Haza, sárga: Szabadság).