Az elmúlt hetekben furcsa fejlemények zajlanak Oroszországban, melyek arról tanúskodnak, hogy a Putyin elnökkel szemben masszívan elítélő oroszországi közvélemény – amiről már a múltban is írtam – hangulata kezd felszínre törni, s ez már nemcsak a névtelen internetes-telegramos kommentek tömkelegében jelenik meg, hanem névvel vállalva domináns véleményáramlatként; s ha még nem is szakadt át a hatalom és a társadalom közé a Kreml által emelt gát fala, de ez a fal legalábbis láthatóan megrepedt. S óvatos jelek arra utalnak, hogy ezen fal megrepedése nemcsak egy passzív-spontán folyamat, hanem az sem zárható ki, hogy bizonyos – ma még nem teljesen ismert – szereplők a háttérben aktív tevékenységet folytatnak. Mely tevékenység célpontja az Oroszországot nyilvánvalóan zsákutcába juttató államfő.
Talán a korábban, a Navalnij-ügyben a Kreml furkósbotjaként tevékenykedő jogász, aktivista Ilja Remeszlo esetével kezdődött, aki 2026 márciusában a saját Telegram csatornáján éles kritikáját adta az orosz hatalomnak és személyesen Putyin elnöknek. Remeszlo nemcsak azt mondta, hogy „nem lehet tovább hallgatni”, demokratikus reformokra van szükség Oroszországban, de háborús bűnösnek nevezte Putyint, akit bíróság elé kell állítani. A bűnös háború, amit Putyin folytat Ukrajna ellen, zsákutcába vitte Oroszországot. Putyin, aki azt is kilátásba helyezte, hogy 150 évig akar élni, totális diktatúrát épít a szabadság, többek között az internet teljes elfojtásával. Remeszlót ezután őrültek házába zárták – a későszovjet korszakban is így „kezelték” az ellenzékieket – ahonnan azonban rövidesen kiengedték, s nemrég interjút adott a liberális-nyugatos érzelmű Kszenyija Szobcsaknak, ahol elmondta, őt, Remeszlót valójában jelentős erők támogatják az erőszakszervezetek részéről, s hogy az orosz elitben „mindenki gyűlöli Putyint.”
Szintén nagy visszhangot váltott ki Oroszországban a népszerű youtuber, Jurij Dugy interjúja, amit Pavel Gubarjevvel készített. Gubarjev 2014-ben Donyeck „népi kormányzója” volt, egyik főszereplője az akkori kelet-ukrajnai eseményeknek. Gubarjev – egy olyan emberről van szó, akire vadászik az ukrán titkosszolgálat és teljes mértékben az orosz hatalom jóindulatától függ – megsemmisítő kritikában részesítette Putyint, gyakorlatilag egy tehetségtelen senkinek nevezte, aki 2014-ben elárulta őket, a kelet-ukrajnaiakat. Gubarjev helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzet nyertese a Nyugat, miközben két egykori szláv testvérnép tagjai, az oroszok és ukránok halomra gyilkolják egymást. Putyin egy „véletlen ember”, akit 1999-ben szinte random módon jelöltek ki Jelcin utódjának, s ez is magyarázza, hogy nem rendelkezik a megfelelő felkészültséggel. Gubarjev Rosztovban él, s már ezen interjúk után elhangoztak vélemények, miszerint ezek a nyílt fellépések csak úgy elképzelhetők hogy a megnyilatkozók nagyon befolyásos emberektől kaptak biztatást és védelmet.
És ez végső soron alkalmasint úgy magyarázható, hogy megkezdődött egy nagyon mélyen konspirált információs művelet.
Egész Oroszországban nagy hullámokat vetett a Monacóban élő orosz celeb, Viktorija Bonyja videófelhívása, amire a Kreml is kénytelen volt reagálni. Bonyja személy szerint nem bírálta az orosz elnököt, és nem tért ki a háborúra, hanem általában véve az oroszországi állapotokat kritizálta, többek között az internet betiltására vonatkozó terveket.
Hosszú-hosszú idő után életjelet adott magáról a hivatalos orosz ellenzék is (valójában inkább álellenzék), amely szintén az internet tervezett betiltása miatt tiltakozott. A veterán kommunista pártvezető, Gennagyij Zjuganov a gazdasági helyzet romlása miatt (2026 első negyedévében gyakorlatilag földbe állt az orosz gazdaság) azt helyezte kilátásba, hogy 2026 őszén meg fog ismétlődni 1917. (Pikáns, hogy a kommunista vezető 1917 megismétlődését negatív szcenárióként értékelte). Szintén nagy visszhangot váltott ki, hogy áprilisban a Moszkvai Gazdasági Fórumon Robert Nigmatulin akadémikus megsemmisítő kritikában részesítette az egész orosz gazdaságpolitikát. Oroszország Európa legszegényebb országává vált, demográfiai katasztrófahelyzetbe került, az elnök (Putyin) nem tesz semmit, s még azt is hozzátette, hogy politikai reformokra is szükség lenne.
Eközben a Kreml cinikus nyilatkozatokat tesz, Peszkov szóvivő egyenesen azt mondta, hogy „kedvező” a „túlfűtött” orosz gazdaságnak az, hogy nincs növekedés, mert ez „növeli a makrogazdasági stabilitást.”
Az orosz katonai tudósítók némelyike is nyíltan elégedetlenségét fejezi ki, s arról számolnak be, hogy a harcoló erők körében értetlenség folyik a háború miatt. Kis falvakért folynak véres küzdelmek, nincs határozott cél, csak gyilkos és kivéreztető állóháború.
A háborúban fordulat állt be, Ukrajna ma már több drónt bocsát ki orosz célpontok ellen, mint fordítva. És egyre messzebbre érnek. Már az Urált is bombázzák. A Krasznodari területen levő Tuapsze energetikai infrastruktúráját, ahonnan az orosz olajexport jelentős része történik, szétbombázták.
Putyin eközben úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Látványosan ignorálja a számára kedvezőtlen fejleményeket, nagy felháborodást váltott ki, hogy a katonai kudarcok és a tuapszéi tragédia idején a káposztafőzésről diskurálgatott meghívott vendégeivel. A Kreml azt kommunikálja, hogy nincs itt semmi probléma, stabilitás van. S ez azt hiszem nemcsak politikai PR-fogás, hanem abból is táplálkozik, hogy az orosz vezetés számára tényleg csak egyetlen dolog fontos: a saját biztonsága. Ha személyesen Putyint, vagy valamelyik rezidenciáját érné támadás, azonnal menne a kegyetlen válaszcsapás. De így, hogy „csak” katonai-energetikai objektumok esnek az egyre intenzívebb ukrán támadások célpontjául, a Kreml ezekért nem vállalja a felelősséget, Peszkov szóvivő a Védelmi Minisztériumhoz irányította az ez ügyben érdeklődő újságírókat.
Ez is, mint megannyi más dolog – például az internet tervezett betiltása (amikor egy vezetés saját kezével löki vissza a kőkorba az országát csak azért hogy a hatalom birtokosai kényelmesebben érezhessék magukat és mindent kontroll alatt tartsanak); az egyszerű polgárokat tilalmak sokaságába kötő, de saját privilégiumait megtartani kívánó politikai elit; a hatalom kommunikációja („Van Putyin, van Oroszország, nincs Putyin, nincs Oroszország”) – arról tanúskodik, hogy ez a hatalom mélyen megveti és lenézi a saját népét (is), s ezt már nem is nagyon titkolja. Azt hiszem, Putyin ukrajnai sorozatos ukrajnai vereségeinek (2004 óta) is az a legfőbb oka, hogy lenézi, semmibe veszi az Ukrajnában élőket (is), úgy gondolja az emberek legfeljebb csak gyalogok a sakktáblán, bármikor beáldozhatóak, elárulhatók, semmi jelentősége nincs a mélyen megvetett masszának. Olyanok mint a figurák a terepasztalon. Ez a dél-kaukázusi vereségnek is az oka, a „nagy sakkjátékos” azt hitte, ravasz mesterhúzás lesz Alijev azerbajdzsán elnök kezével leszámolni az „engedetlen” Pasinjannal, a végeredmény az lett, hogy Moszkva elérte a szinte lehetetlent, Örményországot és Azerbajdzsánt is maga ellen fordította és elvesztette. Az örmények aligha bocsátják meg az árulást.
Ez a hatalom nem tud ajánlani semmilyen jövőképet, pozitív perspektívát az oroszországi népességnek. Úgy tűnik, Putyin hatalomban maradása lenne A cél maga. Az ország hallatlan gazdagsága csak erőforrás ehhez. A nyersanyagkincsek, az állami apparátus, a tudomány (főleg ha tényleg sikerül 150 évig meghosszabbítani az életet), s a lakosság csak erőforrás Putyin hatalomban tartásához. (Mint ahogy az orosz tévé elhíresült, 2022-es riportjában beszámoltak egy Ukrajnában elesett katonáról, akinek a semmirevaló, nyomorult szánalmas élete azáltal nyert értelmet, hogy elesett. Jobb, mintha elitta volna magát – vajon mennyire kell megvetni a saját népét annak, aki ilyen propagandát sugároz?). A nemrég beiktatott orosz iskolai történelemtananyag egyik kritikusa azt mondta, az egész anyag azt az érzetet kelti, hogy az ezeréves orosz történelem mintegy csak előkészítése lenne annak, ami most van. Ami most van, ez lenne az egész orosz történelem célja és értelme.
A politika iránt fogékony oroszországi közvélemény határozott ellenszenvvel, s újabban már megvetéssel viszonyul az ország elnökéhez. Noha a mai Oroszország egy „érett diktatúra” – ami főleg a 2020-as alkotmánymódosítás után teljesedett ki –, felégetett politikai mezővel, ál-ellenzékkel, valódi verseny nélkül, de a Telegram-csatornák és egyes internetes portálok (például a Vz.ru, a Topwar.ru) kommentfelületei még furcsa módon megmaradtak szabadnak, ahol a politika iránt érdeklődő közönség elég nyíltan fejezi ki álláspontját az oroszországi állapotokkal kapcsolatban – s ez az álláspont az esetek többségében elítélő, negatív. Már azokon a fórumokon is, melyek eredetileg a mostani hatalom támogatására jöttek létre.
Ezért is írtam azt 2024 nyarán: „Akárhogy fog is véget érni a háború, ha Putyin távozik e világból, a hivatalos gyász mellett olyan népünnepély lesz Oroszországban, amire talán csak akkor volt példa, amikor I. Pál cárt megfojtották és egész Moszkva, Pétervár örömünnepben tört ki. És akkor majd megint csodálkoznak majd az ún. „szakértők”, akik nagyon meglepődtek 2011 decemberében is, amikor Putyin-ellenes tömegtüntetések zajlottak szerte Oroszországban, vagy akik benézték a 2022-es háborút is, vagy 2023 júniusában csodálkoztak, hogy Prigozsin fegyveresei mint a kés a vajban törnek előre Rosztovból Moszkva felé. És az is előrejelezhető, hogy az 1993-as jelcini alkotmány is átgondolásra kerül majd, mert a problémák gyökere itt van: amit most látunk, azt demonstrálja, mi történik akkor, amikor szinte korlátlan hatalom birtokába jut egy csaknem véletlenszerűen odakerült, ugyan sok előnyös tulajdonsággal rendelkező, de mégiscsak közepes tehetségű ember – az akkori bennfentesek, Borisz Berezovszkij, Anatolij Szobcsak szerint Putyint 1999-ben éppen azért jelölték ki Jelcin utódjául, mert jó végrehajtó, de nem rendelkezik a stratégiai előrelátáshoz szükséges tehetséggel, tehát nem fogja felrúgni az új rendet – , aki maga után romokat és vérözönt hagy.”