Vlagyimir Putyin orosz elnök ma, a kórházban, koporsója mellett, főhajtással vett búcsút Mihail Gorbacsovtól. A szeptember 3-ai temetésen nem fog részt venni. Gorbacsovot katonai tiszteletadás mellett helyezik végső nyugalomra a moszkvai Novogyevicsi-temetőben.

Putyin ezután Kalinyingrádba látogatott, részt vett egy ünnepélyes tanévnyitón, és nyílt órát tartott, ahol szóba került az ukrajnai háború is. Putyin szerint a háborút a kijevi hatalom indította a 2014-es államcsíny után a Donbassz népe ellen. Ukrajnában egy oroszellenes képződmény jött létre, ami Oroszország számára is fenyegetést jelent.


Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország nem fog olajat szállítani azoknak az országoknak, amelyek árplafont vezetnének be az orosz olaj vonatkozásában. Novak szerint abszurdum, hogy a nyugati országok maximálnák az orosz olaj árát.

Moszkvában, a hivatalos verzió szerint kiugrott a kórház ablakából és öngyilkos lett Ravil Maganov, a Lukoil olajtársaság alelnöke.