Szergej Karaganov interjút adott az állami Rosszijszkaja Gazeta napilapnak az ukrajnai válságról és következményeiről.
Karaganov szerint az Egyesült Államok már régóta Oroszország feltartóztatásán gondolkodik, legalábbis tavaly nyár óta. Tavaly ősszel világossá vált, hogy az USA Oroszország-politikájában fordulat következett be. A szocsi olimpiát megelőzően oroszellenes propagandakampány kezdődött. A Nyugat folytatta az expanziót Oroszország befolyási övezetében.
Obama elnöknek nem Oroszország feltartóztatása a legfőbb célja, ő modernizálni szeretné Amerikát és megoldani mély problémáit. „Más kérdés, hogy ez nem sikerül neki.” Az amerikai külpolitikai establishment tagjai azonban még a 1990-es évek emberei, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy Oroszország „térden áll és kegyet kér.” Ezek az emberek azok, akik Obamát a kemény oroszellenes politika felé lökik.
Ennek a politikának már nemcsak Oroszország feltartóztatása a célja, hanem a rezsimváltás előkészítése. „Bizonyos amerikai dokumentumokban ezek a szavak már előfordulnak. Más kérdés, hogy ezek még nem kerültek ki a sajtóhoz.” – mondta Karaganov. A cél tehát Vlagyimir Putyin orosz elnök megdöntése.
Az ukrajnai válság lehetőséget teremtett Európa számára demonstrálni, hogy az európai projekt még él. Az USA célja viszont eleve az volt, hogy válságot provokáljon ki Ukrajnában.
Jelenleg a válság kibontakozásának kezdetét látjuk Karaganov szerint. A figyelem középpontjában Ukrajna áll, de a válságnak mélyebb gyökerei vannak. A lényeg abban van, hogy Oroszország nem akar a Nyugat által felkínált játékszabályok szerint játszani. Ez ugyanis egy „versaillesi politika bársonykesztyűben”, hasonló ahhoz, mint amit Németországgal szemben folytattak az első világháború után. Akkor az európaiak mohóságtól és gyűlölettől vezérelve megalázó békére kényszerítették Németországot, súlyos pénzügyi feltételeket szabva ki rá, megcsonkítva területét, ezzel előkészítve a második világháborút.
Nemcsak Oroszország nem akar a nyugati feltételek szerint játszani. A világ egyre inkább veszít nyugatias jellegéből. Karaganov szerint Oroszország mögött nagy országok állnak, melyek az ő győzelmét kívánják.
(Rosszijszkaja Gazeta)