Újabb, fontosabb hírek Ukrajnából:

Az ukrán titkosszolgálatok (SZBU) információi szerint erőművek és atomerőművek elleni támadásra készülnek szélsőségesek.

A kormányzó Régiók Pártja szerint az ún. Népi Radák megalakulásával maga Ukrajna fennállása is veszélybe került. Az ellenzék vezetői, Arszenyij Jacenjuk, Vitalij Klicsko, Oleg Tjahnibok szavai, melyekben óvatosan elhatárolódnak híveiktől a politikai, morális, büntetőjogi felelősség áthárítását jelentik, hiszen ők maguk alapították meg az ún. Népi Radát, amely utasításokat ad az adminisztratív épületek elfoglalására.

A Régiók Pártja szerint a „fasisztoid fiatalok” csatatérré változtatják az ukrán városok utcáit. A párt felszólít minden józanul gondolkodó szervezetet és embert, álljanak az alkotmányosság védelme mellé.

Kijevben tüntetők elfoglalták az igazságügyi minisztérium épületét. Vitalij Klicsko, az ÜTÉS ellenzéki párt vezetője ugyan felszólította a tüntetőket az épület elhagyására, de azok nem engedelmeskedtek a politikusnak.

Az utcai mozgalmakat egyre inkább a Szilna szprava (Közös Ügy) nevű szervezet koordinálja. „Önállóak vagyunk, magunk döntünk lépéseinkről, hogy mit csináljunk. Mi semmilyen tűzszünetről nem egyeztünk meg.” – mondta Alekszandr Danyiljuk, e szervezet vezetője.

Jelena Lukas igazságügyminiszter a rendkívüli állapot bevezetését fogja kérni, ha a tüntetők nem szabadítják fel a minisztérium épületét.

A Majdanon egy embert felakasztva találtak.

Lvivben fegyveres gárdát alapítottak az ellenzékiek „Ukrajna Nemzeti Gárdája” néven. A „gárda” tagjai olyan emberek, akik legálisan rendelkeznek fegyverekkel. Állításuk szerint az a céljuk, hogy a „polgárok védelmét’ biztosítsák.

Korábban az ellenzék egyik vezető politikusa, Anatolij Hricenko arra szólította fel a fegyverrel rendelkező polgárokat, legyenek készek használni fegyvereiket a „banditák” ellen.  

Lemberg megyében lényegében megszűnt létezni a Régiók Pártja, miután a tagok tömegesen kiléptek.

Vinnyicában az elfoglalt megyei adminisztráció köré barikádokat emeltek a tüntetők.

Szumiban a rendőrök visszafoglalták a tüntetők által bevett megyei adminisztráció épületét.

A szevasztopoli városi adminisztráció vezetője, Vlagyimir Jacuba köszönetet mondott a város polgárainak, hogy nem engedték meg Szevasztopolban egy Euromajdan létrehozását.

Jacuba felszólította a város férfilakosságát, ha eljön az idő, keljenek a város védelmére.

Közben 12 krími társadalmi szervezet Kis-Oroszország néven föderatív állam megalakítását kezdeményezi Ukrajna déli és keleti területeiből. A szervezetek szerint, amennyiben Ukrajnában államcsíny történik, Szevasztopol kiválik Ukrajna jogi fennhatósága alól.

Az Európai Unió felhívta az ukrán ellenzéket, határolódjon el az erőszaktól.

(partyofregions.ua, Echo Moszkvi, podrobnosti.ua, segodnya.ua, korrespondent.net, Postimees)