Május 9-én ezúttal is megtartották a Vörös téren a katonai parádét, a második világháborús győzelemre emlékezve (Győzelem napja).
Az ünnepségen beszédet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök. Véleménye szerint a második világháborúban a katonák Oroszországért és szeretteikért harcoltak. „Mindig emlékezni fogunk arra, hogy Oroszország, a Szovjetunió akadályozta meg a nácik emberellenes, véres terveit, hogy a nácik Európa uraivá váljanak.”
A katonák megvédték hazájuk függetlenségét és szabadságát, és felszabadították Európát – jelentette ki Putyin.
A patriotizmus tette lehetővé, hogy a szovjet katonák győzelmet arassanak Moszkvánál, Sztálingrádnál, Kurszknál, a Dnyepernél. Elődeink hősiessége az egész világ tiszteletét kivívta – hangsúlyozta Putyin.
A háborús győzelem hazához való hűség, a „soknemzetiségű oroszországi nép” egységének szimbóluma – mondta az orosz elnök.
(kremlin.ru)