Ramzan Kadirov csecsen elnök elítélte a Moszkvában ma végrehajtott terrortámadásokat és a terroristák megsemmisítésére hívott fel. „A terrorizmus már megint kihívást intézett az állam, a társadalom ellen. Az akció kitervelői és végrehajtói, bárkik is legyenek, káoszt akarnak, a félelem, bizonytalanság mocsarába taszítani Oroszországot, aláásni gazdaságát.” A Csecsenföldet vaskézzel irányító Ramzan Kadirov – akinek apja 2004-ben maga is terrortámadás áldozata lett – hangsúlyozta, Csecsenföldön pontosan tudják és átérzik, mit jelent a terrorizmus.

Kadirov felajánlotta a moszkvai hatóságoknak a csecsenföldi rendőrök segítségét, „akik bármilyen parancsot végrehajtanak.” A csecsen elnök elmondta: „Ezen az Oroszország népei számára nehéz napon teljes felelősséggel kijelentjük, hogy harcolni fogunk a terroristákkal, amíg meg nem semmisítjük őket. Csak szavakkal nem lehet kiirtani a terrorizmust. Ezért a békés polgárok élete érdekében el kell különíteni a banditákat a társadalomtól, ellenállás esetén pedig kíméletlenül megsemmisíteni őket.

Kadirov a felelősök megtalálást és megbüntetését követelte.

A csecsen elnök részvétét fejezte ki a terrortámadás áldozatainak és családtagjaiknak.

(rian.ru)