2024. március 22-én péntek este négy fegyveres támadt Moszkvában a Crocus City Hall koncerttermére. A támadók a folyosókon lövöldöztek, majd a koncertteremben.

A mészárlás 18 percig tartott, támadás következtében 113 ember halt meg.

A támadók felgyújtották az épületet.

A fegyveresek ezután elmenekültek egy fehér Renault márkájú autóban. Már a reggeli órákban Brjanszk megyében, az orosz-ukrán határhoz közel tartóztatták fel őket. Tadzsik állampolgárokról van szó. Összesen 11 embert vettek őrizetbe, köztük a 4 közvetlen végrehajtót. Ezek közül volt, akit véres fejjel rángattak elő, az egyik embernek levágták a fülét.

Az orosz titkosszolgálat azt közölte, hogy a terroristák és az ukrán titkosszolgálat között megállapodás volt, miszerint Ukrajna felé menekülnek majd az akció végrehajtása után.

Az egyik elfogott merénylő azt állította, 500 ezer rubelt (kb. 2 millió forintot) ígértek az akcióért, az összeg felét előre megkapta. A feladat az volt, hogy a megadott helyen válogatás nélkül öljenek meg minél több ember. A megbízás egy hitszónoktól érkezett.

A megjelent felvételek alapján a merénylők nem tűnnek vallási fanatikusoknak, inkább egyszerű, képzetlen és „együgyű” embereknek.

A nyugati nagykövetségek (például az amerikai), még március elején figyelmeztettek arra, hogy terrortámadás várható Moszkvában.

Viszont a Fehér Ház az elsők között, vagy éppen elsőként ítélte a terrortámadást. Ugyanakkor azt is siettek leszögezni, hogy Ukrajnának semmi köze a történtekhez. Miután az amerikaiak elítélték a terrortámadást, ezt tette Németország és az EU is.

Az amerikai CNN tette közzé az első között, hogy az ún. Iszlám Állam muszlim terrorszervezet vállalta a felelősséget a támadásért, és azt a verziót nagy erővel kezdték utána terjeszteni amerikai kiadványok. Szinte azonnal az a közlemény is megjelent, hogy az amerikai hírszerzésnek bizonyítékai vannak az Iszlám Állam érintettségére.

Alekszandr Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő (aki 2014 előtt még az egyik leginkább oroszbarát politikus volt Ukrajnában) örömét fejezte ki a terrortámadás miatt. Alekszej Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára a mészárlás kapcsán azt írta, hogy „ma vidám nap van Moszkvában.”

Tagadta a támadásban való érintettségét az ún. Orosz Önkéntes Hadtest is, amely a Belgorod megye elleni akciót vezeti. Mihail Podoljak ukrán elnöki tanácsadó is tagadta Ukrajna érintettségét.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszú hallgatás után szombat kora délután szólalt meg. Megerősítette az FSZB információját, miszerint az ukrán titkosszolgálat menekülőútvonalat biztosított volna a merénylőknek. Putyinnak fontos megjegyzése volt, hogy együttműködést ajánlott azoknak az országoknak, melyek elkötelezettek a terrorizmus elleni harcban.