Bucsa a Dnyeper jobb partján található 35 ezres kisváros, a szomszédos Irpinnyel együtt Kijev egyik elővárosa, mely sajnálatos módon világszerte ismertté vált azon tömegmészárlás okán, amely itt zajlott, vélhetőleg 2022 márciusában.

Oroszország 2022. február 24-én teljes körű katonai agressziót kezdett Ukrajna ellen. Mintegy 200 ezer fős orosz katonai kontingens hét irányból egyszerre intézett támadást Ukrajna ellen a Csernobil, Csernyigov, Szumi, Harkov, Luganszk, Mariupol, Herszon irányokon. Az egyik orosz támadó alakzat a Csernobil – Ivankov – Bucsa/Irpiny útvonalon, tehát a Dnyeper jobb partja mentén igyekezett megközelíteni Kijevet.

A csernobili csapásirányon az orosz támadás villámgyorsan és sikeresen zajlott. Bucsa közvetlen szomszédságában van Hosztomel, melynek repülőterén mindjárt az első nap heves harcok bontakoztak ki. Valószínűleg megfelelnek a valóságnak azok az ukrán jelentések, miszerint jelentős veszteségeket okoztak a hosztomeli repülőtérre ledobott az orosz különleges egységeknek. Mindenesetre már az első napon, február 24-én, csütörtök este hallatszottak lövöldözések Bucsa városában.

Másnap már magában a városban zajlottak harcok, s az interneten megjelentek videófelvételek, melyeken az összecsapások nyomai voltak láthatók. Bucsát elérte a háború.

Az elkövetkező napokban utcai harcok zajlottak Bucsában. Ezekben a harcokban az oroszok is jelentős veszteségeket szenvedtek. Úgy tűnt, az ukránok sikeresen védekeznek. Március 3-án közzétettek egy videófelvételt, amin az látható, hogy ukrán katonák felvonják hazájuk lobogóját a bucsai városháza előtt.

Mindjárt március első napjaiban megjelentek az első hírek, hogy a megszállók civileket végeztek ki. Március 3-án Jurij Romanyenko politológus azt közölte, hogy az oroszok kivégezték Jurij Prilipkót, Hosztomel 62 éves polgármesterét. Prilipko érdekes ember, korábban konfliktusa volt ukrán veteránokkal, mert ellenezte, hogy földet osszanak nekik. Orosz források arról számoltak be, hogy Prilipko aktívan együttműködött az orosz megszálló csapatokkal.

Érdekes, hogy Romanyenko már március 3-án megelőlegezte Prilipko kivégzését, holott arra a későbbi, hivatalos adatok szerint március 7-én került sor. Vajon honnan tudta Romanyenkó március 3-án, hogy Prilipko sorsa a kivégzés?

Március 3-án, 4-én hírek, felhívások jelentek meg Bucsában eltűnt civilekről.

Március 3-án tehát az ukrán csapatok visszafoglalták Bucsa központját, s a következő napon arról jelentek meg hírek, hogy már Hosztomelben folynak a harcok. Március 4-én egy videófelvétel jelent meg, amin az látható, hogy az oroszok összekötözött foglyokat hajtanak Bucsa egyik utcáján.

Március 6-án fordulat következett be a bucsai harcokban. Az oroszok visszafoglalták Bucsát, a jelek szerint aktív tüzérségi munkával – tipikus orosz taktika, ha megakadnak, akkor jön “a háború istene”, a tüzérség. Alekszej Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó ekkor azt közölte, hogy Bucsában sok halott van a tüzérség tűz miatt. Ezekben a napokban vált sajnálatosan ismertté vált egy bucsai kislány, aki a tüzérségi tűz miatt elvesztette az egyik karját.

Miután a város elesett, megindult a civil lakosság evakuálása Bucsából, valamint Irpenyből, Hosztomelből. Március 11-én az evakuálások koordinálást végző Irina Verescsuk reintegrációs miniszter azt közölte, hogy erről a területről mintegy 20 ezer embert sikerült kimenekíteni (ami az összlakosság mintegy hatoda). Verescsuk ezen a napon (is) részletesen ismertette az evakuálásokat (ekkor Szumi térségéből mintegy 60 ezer embert evakuáltak Poltavába), megjegyezve, hogy az akkor még ukrán ellenőrzés alatt álló Volnovahában és Mariupolban humanitárius katasztrófa van (tehát nem Bucsát vagy Szumit emelte ki). A következő napokban is folytatódott a civil lakosság evakuálása, többek között Bucsából is. Végül azok jártak jól, akik elmentek.

Ki maradt az oroszok által megszállt Bucsában? Ki nem menekült el, amikor lett volna erre lehetőség? Tarasz Sapravszkij, a bucsai önkormányzat titkára márciusban úgy nyilatkozott, hogy Bucsa lakosságának 90 %-a evakuálásra került, s csak 10 %, mintegy 3-4 ezer ember maradt a szinte üres városban. Kik ők, ki nem akart elmenni? Az idősebb emberek, akik már nehezebben mozdulnak? Akik féltették a lakásukat a fosztogatóktól? Vagy netalántán azok, akik együtt éreztek az orosz testvérekkel? Tehát a potenciális, vagy valós kollaboránsok, akiknek egyáltalán nem lett volna ellenére az orosz uralom.

Március 23-án a bucsai városi tanács azt közölte, hogy Bucsa, Irpiny, Hosztomel előtt támadásra sorakozott fel az ukrán hadsereg. Bucsa, Irpiny frontján erős tüzérségi párbaj zajlik mindkét fél részvételével.

A legsúlyosabban érintett település Irpiny, közvetlenül a frontvonalon. Bucsa ekkor még teljes egészében orosz ellenőrzés alatt.

Március 29-én és 30-án az orosz vezetés, előbb Alekszandr Fomin védelmi miniszterhelyettes, majd maga Szergej Sojgu védelmi miniszter kijelentették, hogy az orosz katonai vezetés „sokszorosan” mérsékli katonai aktivitását kijevi és csernyigovi területen, és inkább a Donbasszra koncentrál. Ezzel kezdetét veszi az ukrajnai háború második fázisa.

Az oroszok gyakorlatilag elismerték (persze szavakban nem, de gyakorlatban igen), hogy a villámháborús tervük kudarcot vallott (az eredeti szándék nyilvánvalóan az lett volna, hogy egy gyors csapással megfutamítsák Zelenszkijt, és Kijevben egy lojális vezetést ültessenek hatalomra), döntően a heves ukrán ellenállás miatt. Március 29-én este ez volt a helyzet a fronton.

És innentől minden nap fontossá válik.

Március 31-én olyan információk jelennek meg, miszerint az orosz hadsereg már elhagyta Bucsát és Hosztomelt – viszont az ukrán hadsereg közlése szerint ez még nem történt meg. Az orosz hadsereg hivatalos közleménye szerint az orosz csapatok március 30-án ürítették ki Bucsát. Itt tehát van egy ellentmondás az orosz és az ukrán álláspont között, ami viszont nagyon súlyos kérdés: kinek a birtokában volt Bucsa március 30-án és 31-én?

Ezen az ukrán térképen az látszik, hogy március 31-én az oroszok már elhagyták Irpinyt és Hosztomelt, Bucsát viszont még megszállva tartották. Azt, hogy ekkor már távoztak Hosztomelből, drónfelvételek is megerősítik.

A bucsai polgármester, Anatolij Fjodoruk április 1-jén videót tett közzé, amely a bucsai polgármesteri hivatal előtt készült: ő március 31-ét nevezi a felszabadulás napjának. A polgármester láthatóan boldog, örül, hogy az „orkok, megszállók” elhagyták a települést, de mást nem közöl.

Április 1. Tarasz Sapravszkij, a bucsai városi tanács titkára a reggeli órákban azt közölte, hogy az orosz csapatok nagyrészt valóban elhagyták Bucsát, de hátramaradtak „diverzáns csoportok”, ezért arra szólította fel a bucsai lakosokat, ne térjenek vissza még a városba! Azt mondja, csak a hivatalos információforrásoknak szabad hinni.

14 órakor Katyerina Ukrainceva bucsai önkormányzati képviselő lelkendezve osztotta meg közösségi oldalán, hogy az ukrán csapatok már Bucsában vannak, a város felszabadult.

Este 18 órakor az ukrán hadsereg hivatalos közleménye azt tudatta, hogy Bucsát elhagyták az orosz megszállók, de elaknásították a város bizonyos objektumait. A rendőrség közzétett egy felvételt, amin a Bucsába való bevonulás látható, de ezen semmi nyoma nincs halottaknak. Sajtóhírek szerint Alekszej Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó őrjöngve szidta le a felvétel publikálása miatt Anton Herascsenko belügyi tanácsadót.

Konsztantyin Liberov fotográfus április 1-jén és 2-án Irpenyben és Bucsában dolgozott, de semmit nem szólt civil hullákról. Ő videókat is készített, de ezeken sem láthatók hullák, pedig bejárta az egész várost.

Az esti órákban viszont már olyan felvételek jelentek meg a bucsai utcáról, ahol az látható, hogy holltestek hevernek. A város teljesen kihaltnak tűnik.

Április 2-án az ukrán rendőrség hivatalos közleményekben tudatja, hogy a kollaboránsok felkutatását folytatja Bucsában. Az egyik közlemény szerint a rendőrség „Szafari” nevű osztaga Bucsában a település „megtisztítását” végzi.

Április 3-án jelennek meg az első hírek arról, hogy Bucsában tömegmészárlás történt (tehát két, vagy három nappal azután, hogy az oroszok kivonultak a településről). A két nappal korábban még lelkendező Anatolij Fjodoruk polgármester szerint 280 halott borítja az utcákat.

Ezután szinte azonnal a brit külügyminiszter, Liza Truss elítélte a bucsai tömeggyilkosságot, melyet szerinte az oroszok követtek el.

Április 3-án a reggeli órákban már elárasztják az internetet a Bucsában készült felvételek a hátrakötött kezű halottakról. A nyugati sajtó új Srebrenicát kiált. Április 4-én az összes BRIT lap címlapján – mintha irányított információs műveletről lenne szó – Bucsa, s hogy az oroszok rosszabbak mint az Iszlám Állam. Érdekes, hogy az USA mérsékeltebben nyilatkozott, a Pentagon csak annyit közölt, hogy egyelőre csak elemzik a történteket…

Halottak nemcsak az utcákon hevernek, de pincékben is.

Bucsa után a kijevi vezetés újabb szankciókat követel Oroszország ellen, köztük a legfontosabb, teljes tilalmat az orosz gáz és olaj vásárlására. Bucsa „segít” abban, hogy a térséget nem ismerő nyugati közvélemény a jó és a gonosz harcaként lássa az ukrajnai háborút.

Oroszország a vádak miatt az ENSZ BT összehívását kezdeményezte, de ezt London megvétózta… Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy szerinte provokációról van szó. Igaz, mást nem is mondhatna…

A legfontosabb – és a propagandisták számára mindig zavaró – kérdés mindig: MIÉRT? Miért volt érdekük az oroszoknak egy ilyen tömeggyilkosság, ráadásul ilyen módon: az utcán hagyni hátrakötözött holttestek tömegét? Nem világos, mi a motiváció? Vagy a közönségben fel sem vetülnek ezek a kérdések, elég annyi, hogy ezek ilyenek?

Ugyanis a fentiek alapján az is elképzelhető verzió, hogy a Bucsát felszabadító ukrán erők módszeresen kivégezték az oroszokkal együttműködő „kollaboránsokat” (amire már nem egy példa volt 2014 után Ukrajnában, hogy „kollaboránsokat” gyilkoltak meg). Az Ukrajna által visszafoglalt területeken Kijev nyíltan terrort helyez kilátásba az oroszokkal együttműködőkkel szemben (Zelenszkij elnök még tavasszal figyelmeztetett: meg fognak bűnhődni azok, akik együttműködnek az oroszokkal). Ezzel két célt is elérhettek: megbüntették a megszállókkal együttműködőket, és a halálukat arra használhatták fel, hogy egy masszív, jól szervezett információs-propaganda kampányba kezdjenek (ebben Kijev legszorosabb szövetségese, az Egyesült Királyság lehetett bizalmas partner; erre célzott Alekszandr Lukasenko belorusz elnök is, aki azt mondta, a belorusz hírszerzés szerint a brit titkosszolgálat aktív segítséget nyújtott a bucsai mészárlás ilyetén kivitelezésében).

Ezt a verziót támaszthatja alá – a már említett, elég furcsa Prilipko-gyilkosság mellett – a bucsai Alekszandr Rzsavszkij nem kevésbé titokzatos halála. Rzsavszkij kramatorszki születésű politikus volt, ukrán parlamenti képviselő, egyébként nem volt oroszbarát politikus. Az ukrán verzió szerint őt március 27-én ölték meg az orosz megszállók, mert „nem akart nekik vodkát adni” (ennél sablonosabb sztereotip kép aligha létezhet). Viszont előkerült egy hangfelvétel, ami állítólag március 30-án készült, akkor, amikor az oroszok elhagyták Bucsát. A hangfelvétel szerint orosz katonák azt ajánlják Rzsavszkijnak, hogy tartson velük, különben, ha az ukránok visszatérnek Bucsába, baja eshet. A hangfelvétel szerint Rzsavszkij a Majdanról beszélt elítélően és az oroszoktól kért segítséget, hogy a Bucsába érkező ukrán humanitárius segély rendeltetésszerűen eljusson a helyére.

Az is érdekes, hogy a bucsai információs kampányban fontos szerep jutott az azóta már leváltott Ljudmila Gyeniszova ukrán ombudsmannak, aki azt állította, hogy az orosz katonák Bucsában tizenéves lányokat erőszakoltak meg. Gyenyiszovát azért váltották le – a hivatalos indoklás szerint – mert álhíreket terjesztett gyerekek orosz katonák általi megerőszakolásáról, s ezzel diszkreditálta az ukrán hatalmat… Valójában persze Gyenyiszovát azért váltották le, mert Arszen Avakov volt belügyminiszter bizalmasa, akit a háború idején az ellenzéket módszeresen felszámoló Zelenszkij elnök a saját riválisának tart, mindenesetre az indoklás annak a beismerését jelenti kijevi részről, hogy a Bucsa kapcsán hangoztatott kommunikáció…. nem volt teljesen őszinte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük