Fél évvel a háború kitörése után a befolyásos Szergej Karaganov összefoglalta gondolatait a helyzet aktuális állásáról és Oroszország teendőiről.

Karaganov megerősítette korábbi tézisét, miszerint vége annak az időszaknak, amikor Oroszország próbált illeszkedni a Nyugat által dominált világrendhez. „Jobb lett volna, ha ez a törés korábban történik meg. Oroszország és a Nyugat immáron közvetlen konfrontációt folytat, hibrid háború zajlik.” Ez a konfrontáció hosszú ideig fog tartani, függetlenül az ukrajnai helyzettől. Ukrajna lehet, hogy nem is a fő színtere ennek a konfrontációnak. A visszatérés a korábbi status quo-hoz lehetetlen.

Oroszország most a szuverenitásáért harcol, hogy megmaradhasson önálló civilizációnak. Eközben eltávolodik a Nyugattól, amely Karaganov szerint „degradálódik.” Ennek okai: a Nyugat elvesztette katonai fölényét, amin politikai és gazdasági uralma alapult; a kapitalizmus eddigi formája kimerítette tartalékait (a korlátlan fogyasztás kora véget ér, mindennek a monetizálása, a virtuális és valódi világ közti határ elmosódása etikai problémákat szül); és végül, a „nem-Nyugat”, vagy más szóval a „Világtöbbség” felemelkedik. Karaganov szerint a nyugati elitek minősége gyenge. Oroszország most „engedetlenséget” demonstrál, de a Nyugat megpróbálja majd legyőzni Oroszországot, mielőtt a fő rivális, Kína ellen fordulna.

Karaganov szerint a Nyugat célja az orosz államiság megsemmisítése, és nyílt háború csak azért nincs, mert Moszkvának atomarzenálja van. Oroszország azért is fontos a nyugati elitek számára, mert a ruszofóbiával lehet konszolidálni a sok sebből vérző Nyugatot.

Karaganov szerint az ukrajnai „különleges katonai művelet” célja Dél- és Kelet-Ukrajna „felszabadítása”. Ukrajna teljes területének megszállása nehezen elképzelhető, viszont az ország „teljes demilitarizálása”, semlegességének biztosítása a déli és keleti területek („Bukovina és Galícia kivételével”) „felszabadítása” mellett elérhető. Ám ehhez a vállalkozáshoz az orosz társadalom támogatása is szükséges: hogy fel legyen készülve az elhúzódó „operációra”, úgy, közben az ország a Nyugattal esetlegesen vívott atomháború szélén táncol. „Ez hosszú távú mozgósítást igényel, amely a hadjárat költségeinek megnövekedésével, további emberi áldozatokkal jár majd együtt.”

Ha az orosz társadalom belefárad a háborúba, ugyanaz a „katasztrófa” történhet, mint 1917 februárban, ami „a legtragikusabb epizód volt az orosz történelemben a 17. század eleji zavaros időszak óta.” Az 1991-es összeomláskor legalább volt egy elit, amely kész volt átvenni az ország irányítását, most viszont nincs ilyen, és akkor a Nyugat nem tekintette céljának Oroszország felszámolását, mivel úgy hitték, az ország elvesztette nagyhatalmi státuszát.

Hogy most el lehessen kerülni az 1917-es katasztrófát, Karaganov szerint „belső mozgósítást lehetne kezdeni egészen odáig menően, hogy a jelenlegi összecsapást a Nyugattal (Ukrajna területén is) új Honvédő Háborúvá lehetne nyilvánítani.” 

Ukrajna területének „felszabadítása” után el lehet kezdeni a tárgyalásokat egy új békéről.

A „korszerű mozgósítás” mellett a következő lépések megtételére van szükség:

1) az orosz elitek „nacionalizálása”. „A komprádor és nyugatbarát” elemek kisöprése az orosz elitből. Ez a folyamat már önmagától elkezdődött, az orosz elit nyugatbarát elemei közül sokan emigráltak, egyrészt; másrészt pedig a nyugati ruszofóbia meggyőzi a többieket is, hogy nincs ott keresnivalójuk. Le kell számolni végérvényesen a kulturális westernizációval, hogy az eseményeket nyugati prizmán át nézik. Az orosz értelmiség mélyen átitatott a nyugati világlátással. „Az értelmiségre intenzív munka vár, hogy dekolonizálják tudatukat, külpolitikai, kulturális, információs értelemben eltávolodjanak a Nyugattól.” Ez nem jelenthet nyugatellenességet, de erősíteni kell a kulturális, gazdasági, politikai kapcsolatokat a világ más régióival, „fokozott tempóban” kell foglalkozni orientalisztikával, afrikanisztikával, amerikanisztikával.

2) A társadalomnak fel kell készülnie arra, hogy a következő „tíz-húsz év” nemzetközi káoszban, bizonytalanságban fog zajlani.

3) Oroszországnak gazdasági értelemben önellátóvá kell válnia, amennyire csak lehetséges.

4) Értelmiségi szuverenitásra szükség, a társadalomtudományok ruszifikálására konkrét célok mentén, megszabadulásra a nyugati világszemlélettől. Például: az az állítás, miszerint a tőke és a digitális javak fontosabbak mint a terület és az erőforrások – eleve hamis tézis, ami egy meghatározott érdekcsoport nézetét tükrözi. Az a tézis, hogy a terület nem annyira számít, a tengeri államok szüleménye, melyek e tézis erőltetésével is érhették el azt, hogy az Eurázsián belüli kommunikációs útvonalak kevésbé fejlettek, mint a Nyugatra irányulók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük