2010. november 4-én brutális gyilkosság rázta meg Oroszországot. Dél-Oroszországban, a Krasznodari területen, Kuscsovszkaja településen egy teljes családot és vendégeiket, összesen 12 embert, köztük négy gyereket mészároltak le. Mint kiderült, a gyilkosságot a helybéli, rettegett Capok-klán és emberei hajtották végre. A farmert, családját és vendégeiket azért ölette meg Szergej Capok, szavai szerint, „mert zavart az üzletben és aláásta tekintélyemet”. A Capok-klán az 1990-es évek elején emelkedett fel Kuscsevszkajában, szervezett bűnözői csoportot alapítva. A klán „fénykorában” mintegy 70 embert tartott fegyverben, akik rablásokat, gyilkosságokat és más bűncselekményeket hajtottak végre a környéken.
A bűnszervezet azért tudott sikeresen tevékenykedni, mert a helyi rendőri vezetők pénzért cserébe fedezték a klánt. A Capok-klán főleg azzal foglalkozott, hogy földeket szerzett, s aki nem akarta eladni nekik a kiszemelt területet, azt megzsarolták, vagy megölték, vagy más szerencsétlenség érte. Egyszóval, Capokék majd húsz évig terrorizálták Kuscsevszkaját a helyi hatóságok passzív közreműködésével, s csak a 2010-es tömeggyilkosság érte el, immár a föderális szervek ingerküszöbét. Szergej Capok a vérfagyasztó tömeggyilkosság megszervezéséért és lebonyolításáért életfogytiglani börtönbüntetést kapott (2014 nyarán a hivatalos verzió szerint a börtönben szívrohamban elhunyt.)
2013 őszén mutatták be az orosz állami Pervij Kanalon a Sztanyica című filmsorozatot, amely a kuscsevszkajai események játékfilmszerű feldolgozása, s egyben brutális társadalomkritikát fogalmaz meg az orosz Dél viszonyait illetően.
A történet szerint egy 40 év körüli nő érkezik a Krasznodari területre. Helyi internátusba adta kamasz lányát, akinek azonban nyoma veszett. Nagy titkolózás övezi az esetet, de kiderül, hogy más lányok is eltűntek már, az internátusban „tanuló” fiatal lányokat pedig prostituáltként rendszeresen bérbe adják.
A falut, s benne az iskolát is, egy klán tartja hatalma alatt. A klán vezetője egy buzgóan vallásos matróna, aki bibliai képekkel kifestett szobában alszik, minden reggel lelkiismeretesen imádkozik, rendszeresen templomba jár (és az ő pénzén építenek egy hatalmas új templomot) – ez a nő ugyanakkor hidegvérrel öleti meg az útjában állókat. Az „üzletet” legidősebb fia viszi, aki fegyvereseivel mindenkit megzsarol, elintéz, megveret, akit „kell.’
A klán erőszakkal földeket szerez. Aki nem fogadja a kínált – nyomott – árat a földjéért, megverik, felgyújtják a házát, vagy megölik. A hatóságokhoz fordulni reménytelen: a rendőrség, a helyi elit, a területi ügyész a maffia zsebében van, az izgága, kotnyeleskedő (becsületes) rendőrök maguk mehetnek börtönbe. Korrupció, zsarolás, erőszak, gyilkosságok, terror. Az állam gyakorlatilag nem létezik, akik címeres egyenruhát viselnek, azok is a valóságban a maffia emberei. A bűnözők nyíltan, fegyverrel a kezükben járnak ki-be a rendőrség épületébe és más közintézményekbe. A klán közben maga tetszeleg a kenyéradó szerepében, s valóban, ő teremt munkahelyeket, működtet üzleteket, épít templomot, garantálja – a maga módján – a település biztonságát.
A klán a politikába is be akar épülni, a választásokon az ellenjelölteket megfélemlítik vagy megvásárolják. A választásokat elcsalják. Baseball ütős emberek felügyelik a szavaztok „helyes” összeszámlálását. Az egyház is a klán mögött áll, mellette agitálják híveiket.
Végül azonban győz az igazság, a bűnösök elnyerik büntetésüket, s előkerülnek a tömegsírok.
S hogy miért idéztem ezt az amúgy szerfölött terjengős, és időnként kimondottan unalmas (a 12 résznek a fele is elég lett volna) sorozatot? Csak azért, mert ez a film talán még a nemzetközi szinten is nagy publicitást kapott Leviatánnál is keményebb társadalomkritikát fogalmaz meg (holott a Leviatán nyugati sikerében, ha jól sejtem, éppen az oroszországi társadalmi-hatalmi viszonyok kritikája játszotta a főszerepet). A Sztanyica azonban egy meghatározott régió, a mindig gyanús Kaukázus-vidéke veszedelmes viszonyait tárja fel (oroszországi ismerőseimtől nem egyszer hallottam, hogy ott arrafelé, a szegényebb, erőszakosabb, társadalmi viszonyait tekintve archaikusabb orosz Délen jelentősen különbözik az ember és hatalom, ember és ember viszonya attól, ami Északra, vagy Oroszország európaibb vidékeire jellemző. Erre a filmben is van utalás, nőknek például nem ildomos térd feletti szoknyát viselniük), s tulajdonképpen mégiscsak optimistán végződik. Ez a 2013-as sorozat még egészen optimista hangvételű, ha összevetjük az újabb „társadalomkritikus” orosz filmekkel. A 2014-es Durak című film például nemcsak a diagnosztika miatt letaglózó, gyomorba vágó, hanem azért is, mert azt sugallja: nincs kiút, ez zsákutca.