Szergej Karaganov a Rosszijaszkaja Gazetában elemezte a 2014-es év eddigi tanulságait. Karaganov szerint a jelenlegi konfliktus oka a Nyugat és Oroszország között, hogy a „Nyugat nem akarta elismerni Oroszország maga által természetesnek tartott helyét Európában és a világpolitikában.” 1991 után a Nyugat „bársonykesztyűs” versaillesi politikát folytatott Oroszországgal szemben (igaz, annexió és kártérítés igények nélkül), korlátozni igyekezett Oroszország szabadságát, befolyását, piacait, miközben ő maga keleti irányban terjeszkedett.
Ugyanakkor a válság jól jött az orosz elit egy részének is, hiszen ezzel kibúvót lehetett találni az elmúlt 7-8 év semmittevése alól. Oroszország a reformok és a modernizáció helyett a stagnáció állapotába került.
Az Egyesült Államok a 2000-es évek elején ért a csúcsra, ám az iraki és afganisztáni katonai akciókat elvesztette, a 2008-ban kezdődő válság érzékenyen érintette. Az amerikai modell a vonzerejét is jelentős mértékben elvesztette, miközben sokak számára vonzóvá vált az „autoriter vagy féldemokratikus kapitalizmus”, Kína és a szinte poraiból feltámadó Oroszország.
Karaganov szerint az USA és Európa robbantották ki az ukrán válságot, és amikor Oroszország keményen válaszolt, „Obama felvilágosult és posztmodern adminisztrációja” leporolta Reagan régi tervét a Szovjetunió bedöntésére. Akkor Lengyelország, a Szolidaritás volt az események katalizátora, a szovjet csapatok bevonását csak Jaruzelski akadályozta meg. Most Ukrajna. Akkor is megpróbálták megakadályozni a szovjet-nyugati olaj- és gázvezetékek megépítését, mint most a Déli Áramlatét. Akkor is elérték az olaj árának csökkentését. Akkor is volt egy lelőtt Boeing és most is. Akkor azt mondták, a Szovjetunió a gonosz birodalma, most démonizálni igyekeznek Vlagyimir Putyint. Az amerikai politika céljai már túlmutatnak azon, hogy megbüntessék Oroszországot. A cél a „nem Nyugat” előretörésének megakadályozása.
Eközben Európa számára a túlélés a cél. Az egész európai projekt elkezdett recsegni-ropogni. Elkerülhetetlen a demográfiai válság, zajlik az agyelszívás, csak óriási erőfeszítések árán sikerült elkerülni az euróválságot. Az EU-hoz újonnan csatlakozott államok stagnálnak. És ami a legfontosabb: maguk az európaiak is kevéssé hisznek az EU-ban.
Ebben a helyzetben a német elit vette át a kezdeményezést, Németország egyre inkább az EU domináns államává változott. Az EU közös európai vállalkozásból német projektté kezd változni. Ukrajna nem tartozik az európaiak prioritásai közé, és az európai projekt is egy békés vállalkozás.
Amikor a februári kijevi államcsíny után Oroszország erőből kezdett játszani, ez pánikot váltott ki Európában.
Az USA és az EU is abban érdekelt, hogy megállítsák a feltörekvő nem nyugati konkurenseket, ám az európaiak az amerikaiknál sokkal jobban érdekeltek abban, hogy helyreálljon a béke a kontinensen.
Az már 2012-ben, és főleg 2013-ban is látszott, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Az utolsó kétségek a szocsi olimpia idején oszlottak szét. Nyugaton szinte egyöntetűen azt kívánták, hogy az olimpia kudarccal végződjön. Az orosz elit megértette, hogy magára van hagyva a geopolitikai játszmákban.
Oroszország a Szovjetunióhoz képest kisebb területtel, lecsökkent erőforrásokkal vágott bele az új konfliktusba. Az orosz gazdaság gyenge, tudományos-intellektuális potenciálja kisebb, mint a Szovjetunióé volt. Csak természeti erőforrásai és atombombája van.
Most viszont nem kell eltartania kelet-európai szövetségeseket, nincs olyan hatalmas pénznyelő zsákja, mint a szovjet hadiipar, és nem áll szemben egyszerre a Nyugattal és Kínával. A Nyugat az emberiség jelentős része számára elvesztette morális fensőbbségét és vonzerejét.
Oroszország oldalán áll a felemelkedő „nem Nyugat”, a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok, az emberiség többsége. 2014-ben példa nélkül álló módon erősödtek az orosz-kínai kapcsolatok.
A Sanghaji Szerveződés egy új eurázsiai biztonságpolitikai együttműködés magjává válhat, Indiát és Iránt is magába foglalva.
Oroszország Ukrajna-politikája egyelőre sikeres Karaganov szerint. A Krím csatlakozása Oroszországhoz patrióta hullámot váltott ki. A nyugati szankciók hatására a társadalom többsége „összefonódott” a Kreml támogatására. Oroszország nyugati politikája aktív, és nem re-aktív lett.
A szankciók nem tántorítják el Moszkvát irányvonalától, s bár az orosz gazdaság veszteségei nagyok, ugyanez elmondható néhány nyugati államról is.
Középtávú perspektívában nincs esély a kompromisszumra az európaiakkal. Bár a német elit a békében lenne érdekelt, az amerikaiak a konfliktus élezésén fognak munkálkodni.
A jelenlegi válság aligha oldódik meg középtávon. Oroszországnak feltétlenül modernizálnia kell gazdaságát, különben vesztesként kerül majd ki ebből a konfliktusból.
(Szergej Karaganov: 2014: predvarityelnije itogi, Rosszijszkaja Gazeta, 2014. 11. 27.)