Tegnap este 18 órakor, amikor beléptem az ELTE BTK Kari Tanácstermébe, mindjárt Vlagyimir Szorokinba, az egyik legjelentősebb (és számomra személy szerint kedvenc) orosz kortárs íróba ütköztem. Szorokin szerényen ült az egyik, vendégek számára fenntartott spenótzöld karosszékben – kicsit öregebbnek és megviseltebbnek tűnt, mint ahogy a képeken látszik – és, mintegy elvegyülve a tömegben, érdeklődve szemlélte a szépszámú közönséget. Nagyon sokan jöttek el a Gondolat Kiadó és az Aspektus által szervezett könyvbemutató rendezvényre (a Tellúria magyar fordításának prezentálására), hogy találkozzanak Vlagyimir Szorokinnal, bár a jelek szerint sokan nem ismerték fel a közönség soraiban csendesen szemlélődő írót. Hely sem jutott mindenkinek, sokan álltak. A közönség főleg fiatalokból állt, jelezve Szorokin népszerűségét a magyar fiatalok körében.

18 óra után pár perccel Szorokint a színpadra szólította Gecse Géza, a rendezvény műsorvezetője, és megkezdődött a beszélgetés. Végül érdekes beszélgetés kerekedett ki, annak ellenére, hogy a műsorvezető és a vendég, a műsorvezető és a közönség között, hm… láthatóan nem alakult ki harmonikus viszony. A lendületesen és „vagányan” író Szorokin halkan, lassan, akadozva, bátortalan hangon beszélt.

Vlagyimir Szorokin elmondta, 30 éve azzal foglalkozik, hogy a saját fantáziáit veti papírra. Számára az írás belső késztetés, és azt sem érti, hogy miért népszerűek a könyvei. Írásaiban sok groteszk ábrázolás van. Egyik könyvében Sztálin és Hruscsov kitalált homoszexuális viszonyának ábrázolása – amiben Hruscsov az aktív, Sztálin a passzív személy – a szovjet korszak esztétikai fojtásával kívánt szembeszállni. Ez a jelenet kiváltotta a sztálinisták, az idősebb nemzedék haragját, érzékeny ponton találta tehát el az orosz társadalmat.

Szorokin elmondta, egy totalitárius országban nőtt fel, igaz, annak jobb éveiben, az 1960-as, 1970-es években, de még akkor is érezhető volt a sztálinizmus szellemisége az idősebb generáció tagjaiban. Az „állami erőszak” áthatotta az emberek életét, az óvodától kezdve a hadseregen át a munkahelyig. Ezért tekinti Szorokin magához közel álló témának az erőszakot. Mint mondta, IV. Iván alapította meg Oroszországban az opricsnyinával a „hatalmi piramist”, amit ma hatalmi vertikálnak nevezünk.

Az író megjegyezte, az ő családját is érték repressziók: nagyapja egy gyár vezetője volt, életvidám ember, akit egy vicc miatt tartóztattak le. Büntetőtáborba került, aztán megtiltották neki, hogy Moszkvában lakjon, és Türkmenisztánban volt kénytelen élni. De Oroszországban alig van olyan család, amely ne szenvedett volna a sztálinizmustól.

Az a múlt inerciájával, a neoimperialista propagandával magyarázható, hogy Sztálinra ma sokan pozitívan gondolnak Oroszországban. Sokan úgy vélik, Sztálin faekével vette át Oroszországot és atombombával adta át a világnak, közben azonban millió sírt hagyott maga után.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország eurázsiai ország-e, Szorokin úgy válaszolt, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, Európát vagy Ázsiát akarja-e, de hozzá közelebb áll Európa, a nyugati kultúra.

Ő maga is Berlinben tölt hónapokat, Németországban dolgozik. Mint mondta, életében először, 1988-ban Nyugat-Berlinben járt külföldön, és most örül, hogy ott élhet. A mai Moszkvát nem szereti, az orosz főváros „állam az államban”, az 1960-as, 1970-es években még egy városra hasonlított, most viszont „tele van drága és mocskos autókkal.”

A Tellúria az orosz és európai félelmek regénye. Szorokin elmondta, az 1945 után kialakult európai rend felbomlóban van. Tektonikus mozgások zajlanak a világpolitikában, a világ elkezdett „darabolódni.”

Stílusa kapcsán azt mondta, neki nincs saját stílusa. Igyekszik egymástól különböző könyveket írni, az író halálát jelenti az, ha „kialakul a stílusa.” A Tellúria után, immáron két éve, nem ír semmit, de szerinte jobb is, ha valaki nem ír, amíg nincs erre belső késztetése.

Szorokin elmondta, úgy érzi, nagy megrázkódtatások, forradalmak, háborús idők jönnek. Most jobb hallgatni, mert a nagy háborús művek mindig a háborúk után jelennek meg, mint a Doktor Zsivágó vagy a Háború és béke