Április 30-án este Kijevben összetűzésre került sor a minisztertanács épületénél. A Majdan védelmi szervezete Valerij Geletej, az állami testőrség leváltását követeli, szerintük ugyanis ő akadályozza, hogy az utcai aktivisták bejuthassanak a miniszterekhez, mint ez szokássá vált a Majdan győzelme után. Az ukrán fővárosban a Jobboldali Szektor és a Majdan aktivistái is összeverekedtek, miután a Jobboldali Szektor a Rada előtt akart tüntetni, azt követelve, hogy fokozzák a kelet-ukrajnai „antiterrorista operációt”, míg a Majdan aktivistái provokációtól tartva megkísérelték elzárni a törvényhozás épületét.
A jórészt oroszajkú és kijevi Majdan-aktivisták és a radikális ukrán nacionalista – zömmel nyugat-ukrajnai – Jobboldali Szektor között rendszeresek a konfliktusok. A Majdan aktivistái nem jó szemmel nézték, hogy a Jobboldali Szektor tagjai kirabolták az állami dácsákat és a hivatalnokok házait, hogy a Jobboldali Szektor továbbra sem hajlandó elhagyni a kijevi városi tanács épületét. Érdekes az a tény is, hogy a februári, több mint 100 halálos áldozattal járó kijevi vérengzések idején a Jobboldali Szektor egyetlen tagja sem halt meg, annak ellenére, hogy aktívan harcoltak a barikádokon.
A Jobboldali Szektor viszont azzal vádolja a „majdanistákat”, hogy túl puhák, és megállítják a forradalom lendületét.
Közben Turcsinov ideiglenes elnök beismerte, hogy a Kelet-Ukrajnában indított „antiterrorista operáció” nem járt sikerrel. Turcsinov tisztogatást helyezett kilátásba a kelet-ukrajnai erőszakszervezetek vezetésében.
Kelet-Ukrajnában az oroszbarát aktivisták folytatják az adminisztratív épületek megszállását. Gorlovkában elfoglalták a polgármesteri hivatalt és a rendőrséget. Alcsejevszkben a polgármesteri hivatalt. Luganszk megyében az ukrán titkosszolgálat munkatársai közül is átálltak a tüntetők oldalára.
Luganszkban az oroszbarát tüntetők megszállták az ügyészséget, a titkosszolgálat épületét, a televíziót is.
A hatalom Harkovban oroszbarát aktivistákat tartóztatott le.
(gazeta.ru)