Fjodor Lukjanov, a Rosszija v globalnoj polityike főszerkesztője a gazeta.ru-ban összegezte az ukrajnai változások tanulságait.
Véleménye szerint azoknak van igazuk, akik azt írták, a mostani forradalom az Ukrán SzSzK végét jelenti, hiszen eddig azok a struktúrák léteztek az országban, melyek a szovjet korszakban is meghatározók voltak.
Ukrajna felülről kapta a függetlenséget, mintegy ajándékképpen jutott hozzá az orosz és a szovjet vezetés között zajló küzdelem során. Az ukrán nép nem hozott áldozatokat a függetlenségért, csak sodródott az eseményekkel. 1991 és 2014 között az ukrán politika arra a konszenzusra alapult: Európa felé közeledünk, de közben a régi struktúrák fennmaradnak.
Konkurencia híján az ukrán nemzeti ideológiát Nyugat-Ukrajna határozhatta meg, ezt azonban nem oszthatta az ország jelentős része. Viszont az ország gazdaságának alapját éppen Kelet-Ukrajna (a szovjet örökség) adja. Nemcsak az ipari komplexum, hanem az Oroszországgal történő kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy az állampolgárok túléljék a változásokat, az oligarchák pedig meggazdagodjanak.
Ukrajna áttért egyfajta parazita életmódra, mindig a külső erőktől várta, hogy oldják meg problémáit, cserébe a donornak megfelelő geopolitikai irányválasztást ígért.
Ez a modell mára tarthatatlanná vált, külső és belső okok miatt is. Először is, ez a modell képtelen volt arra, hogy az ország fejlődését előremozdítsa. Ukrajna a korrupt elit önkiszolgálójává vált. Az EU-ukrán társulási megállapodás fejleményei jól illusztrálták, hogy az ukrán elitnek semmilyen jövőképe nincsen, az egyetlen célja a hatalomban maradás és a hozzáférés a javakhoz.
A Viktor Janukovics vezette ukrán elit híján volt mindenféle politikai, morális, intellektuális érzéknek.
A Majdan mozgató ereje a „nemzeti forradalom” volt, melynek immár kialakult a saját maga története is: vannak hősi halottai, véres összecsapásai, önfeláldozó harc a szabadságért… Ez a modell a balti országokéra vagy Azerbajdzsánra emlékeztet.
A „nemzeti forradalom” győzelme után a jelenlegi győztesek leginkább átideologizált része követelni fogja a „nemzetellenes” erők eltávolítását, a múlttal összefüggő ideológiák betiltását, átvilágítást, s lojalitást fog követelni nem is az új hatalom, hanem az új ideológia, szimbólumok iránt. Az áldozatok emléke, a kiömlött vér fogják legitimálni ezt a politikát. Mivel ez a praktika beleilleszkedik abba, ami Közép-Európában történt a kommunizmus bukása után, a Nyugat nem fog komoly kifogásokat megfogalmazni. Különösen, hogy az ukrán radikálisok ruszofóbiája passzol az amerikai és nyugati érdekekhez.
Az ez ügyben nagy tapasztalatokkal bíró politikai nómenklatúra megint zászlót cserél, hogy pozícióban maradhasson, az „utcai harcosok” úgysem nélkülözhetik őket.
Nagyon is elképzelhető, hogy ugyanaz fog történni Ukrajnában, mint a 2004-es „narancsos forradalom” után: a győztesek elkezdenek egymás torkának esni.
Mit jelent mindez Oroszország számára?
Először is, ismét vitatémák lesznek azok a kérdések, melyeket, látszólag 2010-ben már lezártak (harkovi egyezmény, az orosz flotta sorsa Szevasztopolban, Ukrajna esetleges NATO-tagsága).
Másodszor, nem kizárt, hogy Nyugat- és Kelet-Ukrajna között ismét elmélyül a konfliktus. Most az várható, hogy a Majdant nem támogató Kelet-Ukrajnára óriási pszichológiai és politikai nyomás nehezedik. A keleti politikai elit enervált viselkedése azonban azt jelzi, nincs energiája és ereje arra, hogy fellépjen érdekei védelmében.
Az ukrán nemzeti forradalom ukránosítást feltételez, lényegében annak az életvitelnek a megsemmisítését, ami Kelet-Ukrajna orosz régióiban évszázadok óta létezik. A balti és azeri minták szolgálhatnak például a nacionalista ukrán vezetés számára.
Oroszország nehéz dilemma előtt áll. Ukrajna oroszbarát lakossága Moszkva segítségében bízik majd. Ha Moszkva ignorálja őket, vagy csak semmitmondó diplomáciai jegyzékekkel reagál, az nemcsak az orosz presztízsnek, de önérzetnek is árt majd. Azt pedig mindenki tudja, milyen kockázatos közvetlenül is beavatkozni Ukrajnában.
Az Ukrán SzSzK története tehát véget ért. Tartalmát tekintve most nagyjából hasonló folyamatok zajlanak Ukrajnában, mint Közép-Európában a szovjet blokk széthullása idején. Formáját tekintve azonban az ukrajnai események jóval vadabbak lesznek.
(Fjodor Lukjanov: Riszki „nacionalnoj revoljucii”, gazeta.ru, 2014. 02. 24.)