Pavlo Lazarenko 1953-ban született Dnyepropetrovszk megye egyik kis falujában, szülei kolhozparasztok voltak. A falusi fiú kombájnossegédként kezdte pályafutását, közben Dnyepropetrovszkban elvégezte a mezőgazdasági főiskolát. 26 évesen már egy kolhoz elnöke. A fiatalember jó gazdasági vezető volt, de sokan panaszkodtak durvaságára, nagyképűségére, az alkalmazottakat lekezelő magatartására.
32 éves korától a Szovjetunió Kommunista Pártja tagja. A peresztrojka lehetőséget teremtett a fiatalabb generációk számára a viszonylag gyors előrelépésre. Lazarenko 1990-ben már a dnyepropetrovszki megyei tanács elnöke. Végig lojális marad a kijevi hatalomhoz, függetlenül a politikai változásoktól, a Szovjetunió széthullása után Kravcsuk és Kucsma elnöksége idején is megmarad Dnyepropetrovszk megye élén.
Miközben tehát Lazarenko lojális volt Kijevhez, Dnyepropetrovszkban valóságos kiskirályként viselkedett. A megyében tevékenykedő vállalatoknak, cégeknek meghatározott összeget kellett fizetniük egy Lazarenko által meghatározott alapítvány számlájára, ha nem akartak maguknak kellemetlenségeket. Lazarenko egyengette a „dnyepropetrovszki klán” befolyásszerzését. Az ő patronáltja volt a dnyepropetrovszki klánból kiemelkedő Julija Timosenko, Ukrajna későbbi miniszterelnöke.
A sikeres maffiamódszerek ellenére (vagy éppen ezért?) Lazarenko útja a hatalom legfelsőbb sáncai felé rendületlenül halad. 1995-től első-miniszterelnökhelyettes, 1996 májusától Ukrajna miniszterelnöke. Az ő kormányfősége idején, 1996 szeptemberében került sor az új ukrán pénz, a hrivna bevezetésére. Kormányfőként gondoskodott arról, hogy a dnyepropetrovszki klán immár országos szinten kiterjessze befolyását. Pártfogoltja, Julija Timosenko az 1990-es években válik „gázhercegnővé”, az ő cége kap lényegében monopoljogokat a földgáz értékesítésére nagyvállalatok számára.
1997 nyarán Kucsma elnök leváltja Lazarenko miniszterelnököt, aki Hromada nevű pártjával együtt ellenzékbe vonul.
1999 februárban az ukrán ügyészség vádat emelt ellene. Lazarenko az Egyesült Államokba menekült. A volt ukrán kormányfőt a new-yorki repülőtéren vették őrizetbe, azzal a váddal, hogy megsértette az USA vízumszabályait. Lazarenko politikai menedékjogot kért az amerikai hatóságoktól, de ehelyett vádat emeltek ellene pénzmosás és csalás vádjával. 2006-ban kilenc évi szabadságvesztésre ítélték. Eltérő becslések szerint Lazarenko 200-320 millió dollárt lopott, sikkasztott, csalt el – a pénzek külföldi bankszámlákon landoltak. Lazarenko neve felmerült Jevgenyij Scserbany parlamenti képviselő meggyilkolása – és más leszámolások – ügyében is.
A Világbank 2008-as kiadványa szerint Pavel Lazarenko a világ tíz legkorruptabb politikusa között kapott helyet.
Lazarenko pályája tükörképe Ukrajna 1990-es évekbeli történetének. A Szovjetunió széthullása után a szépreményű, kiváló adottságokkal rendelkező országban a lokális szervezett bűnözői csoportok kezébe került a hatalom. Eredetüket tekintve ezek a csoportok meglehetősen tarkák voltak: a pajszeres betörőktől kezdve volt KGB-sek, afgán veteránok, az egykori párt- és gazdasági elit tagjai, a Lazarenko-féle feltörekvő, fiatalabb pártgeneráció tagjai és más kalandorok is ezekbe a csoportokba tartozhattak. Az állam összeomlásával, kis túlzással, a maffia lett az állam. Az állam erőszakmonopóliuma megszűnt, és a maffia rátelepedett az államigazgatásra, politikára, gazdaságra, de a saját „szociális” intézményeit is létrehozta (mint például a Krím egyik hírhedt maffiavezére, „Pása Zver’” tette ezt). Ezek a szervezett bűnözői csoportok az állami erőforrások és intézmények lenyúlásával, megszállásával; illetve az egymással való leszámolással foglalkoztak (az 1920-as évek Chicagójának maffiaharcai lehettek annyira véresek, mint az 1990-es évek Ukrajnájának banditaháborúi).
Azért tartottam ezt fontosnak leírni, mert a mai Ukrajna válsága részben visszavezethető ezekre az időkre. Az állam összeomlott, az elit pedig csak az ország erőforrásainak lerablásával volt elfoglalva, miközben semmilyen jövőképet vagy alternatívát nem tudott és nem tud ajánlani az ország nyomorba süllyedő lakosságának (az örök kérdés, Nyugat vagy Kelet? már önmagában azt bizonyítja, az ukrán elit nem képes önálló fejlődési alternatívát megfogalmazni). Ukrajna immár 22 éve független, felnőtt egy új generáció, ez a kiváló adottságú, nagy területű ország pedig Európa egyik legszegényebb államává vált, gazdasági és humán potenciáljának jelentős része elveszett.
Ukrajna eklatáns példa arra, hogyan tesz tönkre egy jó adottságokkal rendelkező országot egy tehetségtelen, szellemileg üres, maffiaszerű rabló elit.