„Ellenzem, hogy Oroszországban bármilyen formájú hivatalos állami ideológia legyen” – jelentette ki Vlagyimir Putyin 2000-ben. Ehhez képest Putyin tizedik, a törvényhozás előtt tartott elnöki beszámolója konzervatív hangvételű volt – írja Fjodor Lukjanov elemzésében.
1999-ben Putyin még úgy vélte, az új orosz eszme az univerzális humánus értékek, és az idő próbáját kiálló orosz gondolatok ötvözeteként fog megszületni. Azóta viszont rosszabb lett az orosz elnök véleménye az univerzális humánus értékekről. Bár az elmúlt 14 évben nemcsak Putyin lett öregebb, hanem az univerzális humánus értékek is sokat változtak.
Az orosz elit konzervatív fordulata a külpolitikára is hatással van. A 2000-es évek elején még a pragmatizmus volt a legfőbb irányadó elv (pragmatizmus, gazdasági hatékonyság, nemzeti érdek), a 2013-as – mindenki által sikeresnek tekintett – év elhozta a konzervatív fordulatot.
A siker záloga, hogy Oroszország, ellentétben az USA-val, vagy az EU-val, nincs arra kötelezve, hogy eljátssza a „progresszív”, vagy a „jó” szerepét a nemzetközi konfliktusokban.
A Közel-Keleten (különösen Szíriában) például nehéz lenne „jónak” tekinteni bármelyik oldalt is. Oroszország a pragmatizmus-gazdasági hatékonyság-nemzeti érdek politikáját követte, s végül az eredetileg amorálisnak és vesztesnek kezelt oldal mára előnyösen különbözik a másiktól.
A másik példa Edwars Snowdené. Moszkva először nem tudta, hogy mit kezdjen a váratlanul felbukkant szökött CIA-ügynökkel. A botrányt Washington okozta, azt követelve az egyes országoktól, hogy adják ki Snowdent. Végül egyedül Oroszország maradt az a hely, ahová Snowden menekülni tudott. Moszkva úgy értékelte, hogy az amerikai nyomásgyakorlás sértené az ország szuverenitását.
Moszkva a pragmatizmust gyakorolta Ukrajna irányába is. Konkrétan is demonstrálta Kijev felé, hogy mit jelent a határok lezárása, ezzel szemben Brüsszel csak homályos ígéreteket helyezett kilátásba a fényes európai jövőről.
Paradox módon a pragmatikus külpolitika szülte meg az igényt az ideológiára. A Közel-Keleten Amerika kivonulásával felszabadul a tér, amit ki lehet tölteni. Oroszországra azonban nemcsak katonai-politikai partnerként van igény, hanem ideológiai támaszként is. A Nyugattal a posztszovjet térségért vívott küzdelemben is elkél az ideológia. Ha az USA és az EU liberális értékeket hangoztatnak, akkor Oroszország számára marad a konzervativizmus.
A konzervatív külpolitika óvatosságot is jelent, tartózkodást a váratlan lépésektől, inkább mások cselekedeteire reagálni, mint iniciatívákat megfogalmazni.
De jelent ideológiai értékrendet is. Egy olyan szövetségesi rendszer kialakítását, amelynek valamely értékrendszer az alapja. Ahogy Putyin mondta: „Tudjuk, hogy a világban egyre több ember van, akik támogatják álláspontunkat a tradicionális értékek védelmében, melyek évezredeken át civilizációnk lelki, erkölcsi alapját jelentették.”
(Fjodor Lukjanov: Konszervatyivnij povorot, gazeta.ru, 2013. 12.19.)