Ebben az írásban nem kívánnám megismételni azokat a – fontos – közhelyeket, melyeket Ukrajna kapcsán már milliószor leírtak (Kelet- és Nyugat-Ukrajna megosztottsága, eltérő történelmi múlt stb.), s nem is a jelenlegi ukrajnai válság mindenre kiterjedő elemzésére vállalkozom az alábbi sorokban.
Mindössze két szempontra hívnám fel a figyelmet, melyek véleményem szerint a jelenlegi ukrajnai válság gyújtópontjában állnak.
1.Oroszország (a putyini modell) nem vonzó perspektíva az ukrajnaiak számára. Oroszországnak persze sok híve van ma is, elsősorban Kelet-Ukrajnában, és ha pusztán a racionális, gazdasági szempontokat nézzük, akkor Ukrajnának valószínűleg kedvezőbb lenne a belorusz-orosz-kazah Vámunióba való integráció, mint a nyugati alternatíva. Brüsszel és az IMF követelései Ukrajnával szemben eléggé nyíltan megfogalmazásra kerültek: a „reformok”, úgymond, azt kívánják, hogy Ukrajna csökkentse a mezőgazdaság támogatását, szüntesse meg az importvámot, számolja fel a termelő struktúrákat, nyomja le a munkabéreket, kurtítsa meg az ország meglévő tudományos-oktatási potenciálját. Cserébe kaphat hitelt, amivel ki lehet húzni a következő aktuális megszorító csomagig (és hitelig).
A Vámunió ezzel szemben elvben olcsó energiahordozókat, nyersanyagot és piacot ígér az ukrán ipar számára. Oroszország hitelt is tudna adni, az oroszországiak és ukrajnaiak millióinak kapcsolatát rokonsági, kulturális kötelékek fűzik szorosra, a két népnek nagyrészt közös a múltja, vallása, közeli a nyelve… Mégis, az ukrajnaiak nem Oroszország (a Vámunió), hanem az EU mellett tüntetnek.
Most más a helyzet, mint 2004-ben, a „narancsos forradalom” idején, amikor két tábor feszült egymásnak, Nyugat és Kelet menetelt egymással szembe. Most nincs két tábor, csak egy (leszámítva néhány extrém megnyilatkozást). Még Kelet-Ukrajnában is a fiatalok az EU-csatlakozás mellett demonstrálnak (bár, ha az ukrán nacionalisták elszabadulnak, könnyen lehet, hogy feláll a másik tábor is).
A jelenlegi Oroszország nem vonzó az ukrajnaiaknak. Oroszország valóban sok „matériát” tudna adni Ukrajna számára, de modernizációt aligha tudna biztosítani. Sz. Bíró Zoltán hívja fel a figyelmet arra, hogy a mai orosz gazdaság szerkezete – minden, a diverzifikációt hangsúlyozó jelszó ellenére – elavultabb, mint a késői szovjet korszakban volt, szinte kizárólag nyersanyagexportból áll. A Kreml – és az állami média – időnként kimondottan megalázó, lekezelő stílusban kezeli Ukrajnát és az ukránokat, ami immár kimutatható módon árt az orosz-ukrán kapcsolatoknak. A közelmúlt oroszországi fejleményei (burjánzó korrupció, választási manipulációk, represszív törvények és intézkedések, a civil szféra kontrollja, a független intézmények megregulázása, agresszívan nyomuló egyház, gazdasági problémák, nemzetiségi konfliktusok, orosz nacionalizmus, muszlim migránsok tömegei) éppenséggel nem erősítik Oroszország vonzerejét, még ha Moszkva nagy sikereket is ért el a nemzetközi porondon (a szíriai háború megakadályozása) és az orosz vezetés tényleges lépéseket is tesz a helyzet javítására (érdemi intézkedések a korrupció ellen, a politikai rendszer liberalizálása).
Holott a 2000-es évek elején Oroszország még jelentős vonzerővel bírt nyugati szomszédjai számára is. 1999-től kezdve Oroszország talpra állt, fiatal és dinamikus elnöke lett, pacifikálta Csecsenföldet, a gazdaság és a lakosság reáljövedelmei gyorsan nőttek, 2001. szeptember 11. után Oroszország és a Nyugat szövetségesek lettek a terrorizmus elleni harcban. Az orosz kultúra megint népszerűvé és „trendivé” vált, a világ könyvkiadói Pelevint, Szorokint, Akunyint kezdtek fordítani, feltűnt Zvjagincev, az egész világ megismerte a TATU együttest (sokan a TATU miatt kezdtek oroszul tanulni. A TATU együttes szerintem azért is érdekes, mert a leszbikus, szabados szexualitás imidzse jelentősen hozzájárult sikeréhez, s a mai Oroszországban elképzelhetetlen, hogy egy ilyen együttes – vagy mondjuk az ukrán FEMEN-hez hasonló szerveződés – kitörjön. A TATU végül is azt szimbolizálta, azt üzente a világnak, egyetértve Leonyid Parfjonovval, hogy Oroszország fiatal, erős, dinamikus, szabad és szexi).
2000-ben Moldovában a kommunisták hatalomra jutása az oroszbarát irányvonal győzelmét jelentette, s hát 2004-ben is azért volt szüksége a Nyugatnak a „narancsos forradalom” kirobbantására, mert Ukrajna megválasztott elnöke, Viktor Janukovics egyértelműen az akkor még Egységes Gazdasági Övezetnek nevezett posztszovjet integrációba vezette volna országát…
Szóval, lehet, hogy technikailag sikeres volt az orosz nyomásgyakorlás Ukrajnával szemben, hogy Kijev ne írja alá Brüsszellel a társulási megállapodást, és az is meglehet, hogy Janukovics győztesen kerül ki a mostani krízisből (legalábbis technikai értelemben), de ez a lényegen sem sokat változtat.
2. Az ukrajnai elit csődöt mondott. A függetlenség 22 évében az ukrajnai elit semmilyen elfogadható jövőképet, perspektívát nem tudott ajánlani az országnak. Nem szeretem fetisizálni a GDP mutatókat, de 1990-ben még Ukrajnában az egy főre eső GDP magasabb volt, mint Lengyelországban, megközelítette az orosz és a beloruszt, míg ma a felét sem éri el a lengyel, belorusz, orosz mutatóknak (Ukrajna GDP-je ma alig több mint a harmada az 1990-es szintnek).
Holott 1991-ben, a függetlenné váláskor szebb jövőt prognosztizáltak Ukrajnának, amely valóban jó adottságokkal rendelkező ország. Nagy területe van (Oroszországot kivéve – és Franciaország után, ha ennek gyarmati területeit is számba vesszük – Európa legnagyobb országa); híres termőföldek birtokban van; hosszan elnyúló tengerparttal, kikötőkkel rendelkezik; gazdag kulturális és természeti öröksége, tengerpartja, üdülőhelyei kiváló turisztikai célponttá tehetnék (a Krímen kívül is); a szovjet korszaktól ipart és viszonylag fejlett tudományos-oktatási infrastruktúrát örökölt.
A jelenlegi Ukrajna viszont: demográfiai csőd, kivándorlás, elöregedés, mindent beborító korrupció, oligarchák, tömeges szegénység, elnyomorodás, humanitárius katasztrófa sújtotta övezet (ezzel persze nem áll egyedül a köztes-európai régióban), ahonnan valahová menekülni kell…
Szerintem ez a két fő oka a jelenlegi ukrajnai EU-fóriának.