A Türkmenisztánban kialakult totalitárius rendszernek lényege, hogy tagadja, miszerint az országban lenne bármiféle ellenzék – írja Mihail Kalisovszkij ferghana.ru-ban megjelent elemzésében. Ellenzék azonban létezik, bár a másként gondolkodók zöme vagy börtönben ül, vagy emigrációban van.
Az 1980-as évek második felében a Türkmén SzSzK-ban is szerveződött ellenzék, főként értelmiségiek részvételével. 1989-ben türkmén értelmiségiek megalapították az Agizbirlik demokratikus-nacionalista ellenzéki mozgalmat, amely demokratikus reformokat, és a „tituláris nemzet”, azaz a türkmének érdekeinek képviseletét szorgalmazta. A mozgalom egyik fő követelése a türkmén államnyelvvé nyilvánítása volt.
1991-ben a liberális ellenzék is feltűnt, Sohrat Kadirov történész vezetésével. Pajhasz néven értelmiségi klubot alapítottak. Ekkor jelent meg az első független lap is a Türkmén SzSzK-ban, a Dajancs.
A türkmén nemzeti-demokratikus ellenzék azonban még közép-ázsiai mércével is gyenge volt, elszigetelt értelmiségi klubként működött.
Szaparmurat Nyijazov, aki 1985 óta állt a türkmén kommunista párt élén, kihasználva a türkmén nemzeti és szociális lózungokat, majd átvéve az ellenzéki követelések egy részét is, csak még jobban megerősítette az uralkodó párt társadalom feletti kontrollját. Nyijazov szavakban aktívan támogatta a peresztrojkát, a valóságban azonban minden reformot elfojtott.
Nyijazovot 1990. október 27-én alternatíva nélküli választásokon a Türkmén SzSzK elnökévé választották (98,3 %-os támogatással). Ezt követően azonnal repressziók indultak a független értelmiség ellen. Sirali Nurmuradovot, az Agizbirlik egyik vezetőjét például csalás miatt tartóztatták le.
Türkmenisztán 1991. december 15-án kiáltotta ki függetlenségét. A függetlenné váló köztársaságban a gyenge ellenzéki mozgalmak megpróbáltak fellépni a formálódó totalitárius rezsim ellen. Igyekeztek jelölteket állítani a választásokon.
A türkmén kommunista párt utódszervezetén, a Demokrata Párton kívül azonban egyetlen pártot sem regisztráltak Türkmenisztánban.
Nyijazov 1992. június 21-én alternatíva nélküli választásokon lett immáron a független Türkmenisztán elnöke (99,5 %-os szavazataránnyal). Megválasztása után folytatta a repressziókat az ellenzékkel szemben, a hatalom a független médiát csírájában elfojtotta. 1993 elejére az ellenzéket teljesen felszámolták. Az ellenzékiek nyilvános megbánást tanúsítottak, vagy elmenekültek, vagy mély illegalitásba kényszerültek.
Az ellenzék lángja azonban még ekkor is pislákolt. 1994-ben a türkmén kommunisták regisztrálni szerették volna pártjukat, de elutasították őket.
Az 1990-es években a legjelentősebb türkmén ellenzéki Avdi Kulijev egykori szovjet diplomata (1990-1992 között türkmén külügyminiszter) volt, aki Moszkvából próbálta szervezni a Nyijazovval szemben állókat (az Üzbegisztánba menekült türkmén ellenzékieket Taskent kiadta Nyijazovnak).
Kulijev tevékenysége a 2000-es évekre elhalt, 2001-től a türkmén ellenzék vezetője Borisz Sihmuradov volt külügyminiszter lett, akit korábban Nyijazov elkötelezett híveként tartottak számon. Sihmuradov emigránsokból és Türkmenisztánban élő – kilétüket fel nem fedő – személyekből kezdte megszervezni a „nómenklatúra-ellenzéket”.
2002. november 25-én merényletet hajtottak végre a Türkménbasi ellen. A mai napig tisztázatlan hátterű merénylet kiötlésével Sihmuradovot gyanúsították meg. Az Oroszországban élő Sihmuradov december 25-én feladta magát a türkmén hatóságoknak. A merénylet miatt 56 ember ellen indítottak hazaárulási pert. A merénylet jó ürügyet jelentett a más gondolkodásúak elleni újabb fellépésre. A kommunisták vezetőjét, Rahimovot börtönbe küldték. Meg nem erősített információk szerint Rahimovot és Sihmuradovot is 2006-ban megölték. Tisztogatások kezdődtek az erőszakszervezetekben.
Nyijazov 2006. december 21-én váratlanul elhunyt. Az ellenzék egységes jelöltet akart indítani a rendkívüli elnökválasztáson Nurberdi Nurmamedov, az Agizbirlik alapítója személyében. December 23-án azonban Nurmamedovot elrabolták és megverték, majd házi őrizet alá helyezték.
Türkmenisztánban semmi nem változott 2006 után, legfeljebb csak annyi, hogy az új államfő, Gurbanguli Berdimuhamedov a saját személyi kultuszát kezdte építeni, háttérbe szorítva elődje tiszteletét.
Berdimuhamedov elnök 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy ellenzéki pártot kell alapítani az országban, de később a hatalom visszakozott, kijelentve, az ellenzéki mozgalomnak „figyelembe véve a türkmén hagyományokat” kell kialakulnia, s hogy hosszú előkészítést igényel ez a munka.
Az „ellenzéki” párt csak a 2012-es elnökválasztás után jöhetett létre. Az Iparosok és vállalkozók pártja a 2013 decemberében tartott parlamenti választásokon 14 helyet szerzett meg a betölthető 125 mandátumból. Senkinek nincs azonban kétsége affelől, mennyire is ellenzéki a hatalom támogatásával létrehozott Iparosok és vállalkozók pártja.
(Mihail Kalisovszkij: Turkmenisztan. Oppozicija v tiszkah basizma, ferghana.ru, 2014. 03. 2