Olekszij Kopityko december 1-jén részt vett a Kijevben zajlott ellenzéki demonstrációkon. Gondolatait egy múzeumi honlapon osztotta meg.
Véleménye szerint most több ember ment ki demonstrálni, mint a 2004-es narancsos forradalom idején. A több nyelven beszélő, különböző politikai meggyőződésű, foglalkozású, életkorú embereket egyesítő tömeg méltóságteljesen viselkedett, tudatában valamiféle egységnek, vélt igazának, nyugodt erőt árasztva.
A tüntetők között sok volt a jómódú, láthatóan nem szűkölködő ember.
Ezek az emberek azért mentek ki az utcára, mert úgy gondolják, a rendőrség nem verhet egyszerű állampolgárokat. „Ez a legfontosabb, nem a társulási megállapodás. Hiszen Ukrajnában a függetlenség évei alatt eddig nem volt komoly véres összecsapás. Többek között ezért tűrtük meg, úgy-ahogy, politikusainkat. És az emberek készek arra, hogy ezt megvédjék.”
Másodszor: az emberek felismerték, hogy a hatalom utóbbi időben folytatott manőverezései nem pusztán eltávolítják Ukrajnát az európai jövőtől, hanem tönkreteszik az országot, mely akár darabjaira eshet. „Az országot, amely minden előrejelzés ellenére egyben maradt Lvovtól Luganszkig, Csernyigovtól a Krímig. És hogy holnap arra ébredhetünk, valami Kisoroszországi, Újoroszországi, Tauriai kormányzóságban vagyunk, vagy a Galíciai vajdaságban. Az emberek meg akarják védeni ezt az Országot.”
Harmadszor, Viktor Janukovics elnök elfogadhatatlanná vált. Az utóbbi időben, hála az Európa-barát retorikának, Janukovicsnak sikerült elandalítania az embereket. Janukovicsnak és rendszerének azonban el kell tűnnie.
Ezt viszont az ellenzéki vezérek nem akarják megérteni. A kritikus megjegyzések:
Először is: Kopityko szerint az ellenzéki megmozdulásnak azzal kellett volna kezdődnie, hogy köszönetet mondanak Filaret pátriárkának és a Mihajlovszkij monostor szerzeteseinek, akik szombat hajnalban befogadták a Berkuttól menekülőket.
Másodszor: Jaroslaw Kaczynskinek semmi keresnivalója nem volt a Majdanon.
Harmadszor: Néhány szótól eltekintve a Majdanon szónoklók nem voltak hajlandóak oroszul beszélni, ami taszító lehet az oroszajkú Dél- és Kelet-Ukrajna polgárai számára. Főleg ezektől a régióktól függ, hogy Janukovics eltűnik-e vagy sem. Érdekes, Vitalij Klicsko, akit leginkább elfogadnak a keletiek, nem tett egyetlen gesztust sem, pedig ezt milliók, akiknek még nem alakult ki a szilárd véleményük, értékelték volna.
Negyedszer: az ellenzéki vezérek olyan jelszavakat próbáltak hangoztatni, melyek nem szólítják meg a tömegeket. Például a „Julijának szabadságot!” felszólításra teljes csönddel reagáltak az emberek. A „Dicsőség Ukrajnának – dicsőség a hősőknek!” és a „Takarodjon banda!” lózungok sikeresek voltak, de Julija Timosenko szabadon engedésének követelése nem aratott sikert. Az emberek úgy gondolják, Timosenko – ha nem is törvényesen – de megérdemelten ül börtönben.
Ötödször: az ellenzékiek korábban azt mondták, ha kimegy egymillió ember az utcára, meg lehet ragadni a hatalmat. Most ehhez közeli volt a tömeg létszáma, de úgy tűnik, az ellenzék valójában, „belül” nem kész arra, hogy átvegye az ország irányítását. Úgy tűnik az ellenzék nem akarja megváltoztatni a RENDSZERT, amiben ő is szépen eléldegél.
(Olekszej Kopityko: Majdan-2013: Oppzicija nye csusztvujet szituaciju ili obmanivajet ljugyej? Prostir.museum.ua, kép: varlamov.ru)