Szergej Karaganov szerint nem változtat jelentős mértékben Ukrajna helyzetén, ha aláírja a társulási megállapodást az Európai Unióval, az ország és elitje állapota miatt.
Az EU ígéreteinek piacai megnyitásáról nincs jelentősége Ukrajna számára. Aligha állja meg a helyét az a feltételezés, hogy az európaiaknak az ukrán piacra van szükségük, hiszen a lakosság szegénysége miatt az ukrán vásárlóerő nem nagy.
Karaganov szerint Európa érdekei Ukrajna kapcsán kizárólag politikai-pszichológiai jellegűek. Európa a válság és az 1990-es évek hibái (amikor erőltetett ütemben zajlott a kontinensen a politikai és gazdasági unifikáció) után vesztett globális súlyából. Az EU és Oroszország között az elmúlt években harc zajlott a posztszovjet térségért. Ezen „nulla összegű játszma” nyertese Alekszandr Lukasenko, aki ügyes manőverekkel erősítette meg pozícióit. Totális vesztes Moldova, amely nincstelen és megosztott maradt. Az EU pozíciószerzési kísérletei Közép-Ázsiában szinte nyomtalanok, és az EU – Keleti Partnerség program is már-már az eljelentéktelenedés sorsára jutott. Ám ekkor felcsillant a remény, hogy Ukrajna aláírja a társulási megállapodást az EU-val…
Oroszország „legyőzhetőnek” és „legyőzendőnek” tűnt, mivel Moszkva elutasítja a vélt közös európai értékrend néhány elemét; úgy tűnhetett, hogy Oroszország gazdasági és szociális értelemben gyengül; hogy a palagáz felfedezése meggyengíti pozícióit.
Az EU – Keleti Partnerség jelenlegi folyamatában kulcsszerepet játszik Lengyelország, mely a Keleti Partnerség akció sikerével saját „nagyhatalmi” státusát akarja demonstrálni az EU-ban. Lengyelország abban bízik, hogy német mintára megteremtheti a saját perifériáját. Hiszen Németország is nem utolsósorban azáltal vált Európa első számú államává, hogy a Berlinhez húzó Közép- és Kelet-Európát bevonták az EU-ba.
A lengyel törekvések viszont, melyek Ukrajnát az EU, s mindenekelőtt persze Lengyelország perifériájaként kívánják látni, inkább mosolyt keltőek. E romantikus lengyel illúziók alapja az egykori Rzeczpospolita, mely a mai Ukrajna területének jelentős részét is magába foglalta.
Érdekes, hogy az Egyesült Államok, amely Zbigniew Brzezinski útmutatásait követve hagyományosan igyekszik elválasztani Ukrajnát Oroszországtól, ezúttal passzív. Az ok, hogy Amerikának Ukrajna nélkül is sok baja van. Európa leértékelődik, a „világ központja” áthelyeződik a Csendes-óceán térségébe. És hát Ukrajna 2004 utáni nyugatos kísérlete is sok csalódást okozott. Az USA kulcsszerepet játszott a „narancsos forradalom” sikerében, cserébe viszont egy olyan klienst kapott, amely napról napra gyengült és alkalmatlannak bizonyult arra, hogy a Nyugat előretolt bástyája legyen, Oroszországot „feltartóztassa”. Az előző adminisztráció kísérlete, hogy Ukrajnát betolja a NATO-ba, kudarcot vallott, s a 2008-as augusztusi háború Grúzia NATO-aspirációira is keresztet tett.
Ami Ukrajnát illeti, az ukrán elit az elmúlt húsz évben bizonyságát adta, hogy nem tud mit kezdeni az országgal, nem képes felvázolni Ukrajna számára egy fejlődési utat. Az „orosz orientációt” választják, amikor orosz pénzeket, hiteleket, olcsó gázt lehet szerezni. A jelenlegi „európai orientáció” mögött a könnyű IMF pénzek ígérete van Karaganov szerint, és az a lehetőség, hogy ezek által kitolják a fenyegető államcsőd határidejét. Mindeközben Ukrajna lakossága nincstelenné vált. Húsz éve, a függetlenné válás idején az egy főre eső GNP nagyobb volt Ukrajnában, mint Oroszországban, és kétszer akkora, mint Belaruszban, ma ugyanez a mutató az oroszországi harmada és a belorusz fele! És mindeközben úgy, hogy ott vannak Ukrajnában a legendás fekete földek, a Szovjetuniótól örökölt – mára amúgy jelentős részt elavult, leépült – gépipar.
Mindazonáltal az ukrajnai lakosság Európa-barátsága nagyon is érthető, hiszen európai, és nem orosz életszínvonalon akarnak élni. Az EU azonban nem is akar, és nem tud segíteni az ukránokon.
De ha Ukrajna mégis aláírja a társulási megállapodást, Moszkva minden bizonnyal beváltja fenyegetéseit, az ukrán-orosz kereskedelmi kapcsolatok komplikálttá válnak (úgy, hogy Ukrajna legnagyobb kereskedelmi partnere Oroszország), s Ukrajna nem kap kedvezményt az orosz gázra (ami körül már húsz éve forog az ukrán politika).
Oroszország azt akarja, hogy Ukrajna lépjen be a Vámunióba és az Eurázsiai Unióba. Az orosz félelmek attól, hogy Ukrajna a Nyugat részévé válik, hiábavalók – véli Karaganov.
Ha azonban Ukrajna jelenlegi állapotában csatlakozna a Vámunióhoz, belülről szétverné azt. Az ukrajnaiak ragaszkodnak függetlenségükhöz és egységükhöz.
A probléma tehát a jelenlegi koordináták mentén megoldhatatlan. Oroszország és Európa nulla összegű játszmájának csak a korrupt ukrán elit a nyertese. Egyértelmű vesztes Ukrajna lakossága.
Ha Ukrajna nem írja alá a társulási megállapodást, két-három év múlva úgyis megint bekövetkezik az ukrán elit „európai fordulata”, ha aláírja, és jön az orosz büntetés, akkor megint elkerülhetetlen a gáz lopása, a gázcsapok elzárása, a konfliktus Európával. És akkor megint jön az „oroszbarát” fordulat, az orosz támogatás reményében.
A problémának három lehetséges megoldása létezik:
– Oroszország a jelenlegi stagnáció állapotából egy minőségi fejlődés útjára lép. Csak így lehetséges, hogy Oroszország vonzó partner legyen a posztszovjet térségben is.
– kivárni, abban a reményben, hogy a nyugati és déli (Törökország) nyomás „észhez téríti” Ukrajnát és ismét Oroszországhoz fordul. Ennek az esélye nem nagy.
– közös európai-orosz fejlődési terv születik. Erre már voltak kísérletek. Több mint 10 éve Németország és Oroszország javasolta, hogy az ukrajnai gázvezetékrendszert helyezzék közös európai-ukrán-orosz ellenőrzés alá, amit Kijev elutasított (hiszen így nincs lehetőség a lopásra és manőverezésre).
Lehet, hogy a jövőben ez valósul meg, de ennek sikeréhez megint csak egy perspektivikus, sikeres, vonzó Oroszország kellene, mellyel érdemes és kitüntető barátkozni.
(Szergej Karaganov: Jevropa, Rosszija i szvatka za Ukrainu, Vedomosztyi, 2013. 11. 12.)