Gyenyisz Szokolov szociológus, a Projektdöntések kaukázusi központja igazgatója, a RAMCOM szociológiai és gazdasági kutatócsoportjának vezetője szerint a nacionalista (etnicista) folyamatok megerősödése Oroszországban romboló következményekkel járhat az országra nézvést.
Egyrészt „folytatódik a Szovjetunió széthullása” hit, nemzetiség és állam szerint. Másrészt a nemzetiségi köztársaságokban is „struktúrájukat tekintve antikoloniális” folyamatok zajlanak Szokolov szerint.
Alekszandr Panyin sztavropoli geográfus szerint az „orosz” – „nem orosz” frontvonal 10 km/év sebességgel halad dél, a Kaukázus felől északra. Az „oroszok” és „nem oroszok” közti frontvonal persze nem geográfiai, és még csak nem is nemzetiségi természetű, hanem inkább lelki-mentális. Az „oroszok” még a halott Szovjetunióban élnek, amely a Rosznyefty és Gazprom nevű lélegeztetőgépekhez van kötve. A „nem oroszok” erőforrásokat várnak az államtól, de megtanultak már nélküle is élni. Hozzászoktak, hogy az állam nem törődik velük, hogy nincs hivatalos fizetésük, hogy fizetniük kell a hivatalnokoknak, ha el akarnak intézni valamit, s már nem akarnak beilleszkedni a „szovjet” hierarchiába.
Az „oroszok” szerint a kaukázusiak képtelenek is beilleszkedni egy civilizált társadalomba, és ők, az orosz adófizetők tartják el a Kaukázust. Cserébe terrorizmust kapnak a nyakukba, a kaukázusiak ellepik Moszkvát, és kiszorítják az oroszokat az Észak-Kaukázusból.
Válaszul a „nem oroszok” a cári tábornokok kegyetlenségeiről beszélnek, a csecsenek, ingusok, karacsájok, balkárok deportálásáról, házaik elfoglalásáról, a csecsen háborúk borzalmairól. A kaukázusiak diszkriminációjáról oroszországi régiókban. Ez az „antikoloniális retorika” folytatása annak, ami az 1980-as években a Szovjetunió széthullásakor zajlott.
Az állami kolhozok felbomlása után az Észak-Kaukázus előterében, a Sztavropoli területen egyre nagyobb számban jelentek meg földműveléssel foglalkozó kaukázusiak. Ezek a kaukázusi közösségek általában egy klán autokratikus vezetőjének uralma alatt állnak, s jellemzően a saría szabályozza életüket. A Sztavropoli területen sor került a földek széles körű népi privatizációjára, míg Dagesztánban, a Kabard-Balkár Köztársaságban és a többi kaukázusi köztársaságban – kivéve a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságot – a volt kolhozföldek kezelése a helyi oligarchák kezébe ment át, vagy a földeket a helyi faluközösségek számára osztották ki. A szabadon maradt termőföldek – mivel kevés van belőle – rendkívül drágák. Akár tízszeres árkülönbség is lehet a hegyvidék és az alföld termőföldjei között. Mindez felgyorsította a munkát kereső fiatalok elvándorlását. A „hegylakók” egyre nagyobb számban jelennek meg a síksági területeken, s ezzel arányosan gyorsul fel az oroszok elvándorlása délről.
A jövevények mecseteket emelnek, a muszlim lányok hidzsábban járnak, s gyakran konfliktusok alakulnak a jövevények és a helyiek között, amiket etnikai összecsapásokként interpretálnak.
(Gyenisz Szokolov: Nacionalisztyicseszkaja rityorika szkrivajet civilizacionnij razlom, Vedomosztyi, 2013. 05. 29.)