Szergej Karaganov politológus, a Külpolitikai és Védelmi Tanács tiszteletbeli elnöke Vedomosztyiban megjelent írása a geopolitika, mint tudomány újjászületéséről értekezik, s arról, hogy ez milyen következményekkel jár Oroszország számára.
Az elmúlt évtizedekben a geopolitika a Szovjetunióban burzsoá áltudománynak számított, Nyugaton pedig nem tartozott a „politikailag korrekt” foglalatosságok közé. Geopolitikával többnyire vidéki professzorok foglalkoztak, akiknek nem volt esélyük bekerülni az establishmentbe.
Az 1991 után megszülető új Oroszországban a liberálisok a nyugati politikai korrektség útját követték, az antiliberálisok – az eurázsiai eszme hívei – pedig olyan poros, százéves geopolitikai dogmákat hangoztattak, ami sokáig megakadályozta, hogy komolyan lehessen venni őket.
Kár érte, hiszen az eurázsiai gondolat, Karaganov szerint alapvetően helyes, mégha olyasféle romantikus, fellengzős kijelentések is fűszerezik, mint például „Aki ellenőrzi a Vörös-tenger bejáratát, ellenőrzi az egész világot” stb. Az eurázsiai gondolat mindenesetre arra mutatott rá, hogy a geopolitika nagymértékben függ a geográfiától.
A geopolitikának nincs egységes definíciója, de általában véve az a tudomány, amely az egyes államok külpolitikája, a nemzetközi kapcsolatok, és a geográfiai adottságok közti összefüggéseket vizsgálja.
A geopolitika népszerűtlensége a 20. század második felében az alábbi okokkal magyarázható.
1) A geopolitikát náci tudománynak tekintették. S valóban, a geopolitika német iskolájának megteremtője, Karl Haushofer (1869 – 1946) a hitlerizmus külpolitikai koncepciójának, az élettér elméletnek az egyik atyja volt.
2) Az erőegyensúly geopolitikai elmélete, miszerint egyes erőknek féken kell tartaniuk más erőket, számos háborút és konfliktust okozott.
3) Az atombomba megjelenése látszólag feleslegessé tette a geostratégiai tervezést.
4) A tudományos-technológiai, a digitális forradalom mintegy „eltüntette” a távolságokat. Csökkent a relatív energiafelhasználás, nőtt az élelmiszerkibocsátás, a GNP. Mindez azt az illúziót keltette, hogy az ember legyőzte a természetet és a távolságot. A területre úgy tekintettek, mint részvényre, a területek feletti kontroll értelmetlennek tűnt. Ez a következtetés adódott a gyarmatbirodalmak felbomlása után is.
Az 1960-as, 1970-es években az az elképzelés volt népszerű, miszerint a globális világgazdaság csökkenti az államok szerepét (és eltemeti a geopolitikát).
Az új évezredben azonban a geopolitika reneszánsza figyelhető meg, a geopolitika ismét „politikailag korrekt”, legitim diszciplína lett.
Ma már nem tűnnek nevetségesnek az olyan állítások, miszerint a Hormuzi-szoros birtoklásától (ahol a nemzetközi olajkereskedelem 40 %-a halad át) függ a világ sorsa. A geopolitika reneszánsza mögött a következő okok állnak:
1) Ázsia felemelkedése: az ázsiai nyersanyagigények ismét felértékelték a területek feletti kontrollt. Nemcsak néhány vitatott hovatartozású ázsiai szigetről van szó, de ismét előtérbe került az évtizedeken át elfeledett Afrika. Az afrikai nyersanyaglelőhelyeket először Kína fedezte fel magának, őt más versenytársak is követték, igyekezve beavatkozni olyan afrikai konfliktusokba, melyek korábban nem érdekelték őket.
2) A klímaváltozás, az aszályok, természeti katasztrófák eszébe juttatták a városokban és komfortos lakásokban élő fejlett emberiségnek, hogy még mindig a természettől és a geográfiai viszonyoktól függ.
3) A geopolitika újjászületésének kedvez a világpolitika „renacionalizációja”. A nagyhatalmak harmonikus együttműködéséről vagy a világkormányról szőtt álmok nem teljesültek. Kiderült, hogy a nagy nemzetközi tőkés társaságok sem függetlenek az államoktól.
4) Ázsia felemelkedése – saját értékrendszerekkel rendelkező nemzetállamok felemelkedése.
5) A kétpólusú világrendszer vége, majd az egypólusú világrend megroggyanása szintén kedvezett a geopolitika újrafelfedezésének. A két- és egypólusú világrend bizonyos viselkedésmintákat tett elfogadottá, bejáratottá, befagyasztott konfliktusokat, melyek most újra felszínre kerülnek.
6) Végül a globális gazdaság is a geopolitika visszatérésének kedvezett. A nemzetközi kereskedelem megnövekedése, az államok egymásra utaltsága előtérbe helyezi a geográfiát. Egyre nagyobb a tengeri kereskedelmi utak szerepe (s ezt nem váltja ki a légiforgalom). Iránt például alighanem már megtámadták volna, ha nem lenne képes elzárni a Hormuzi-szorost.
Mit jelent Oroszország számára a geopolitika visszatérése?
Moszkva kemény, a reális geopolitikai viszonyokon alapuló politikát folytat. Az orosz sikerek egyik titka a geopolitikai tényezőkben rejlik. Az orosz terület nagysága, a nyersanyagkincsek nagy potenciális lehetőségeket rejtenek magukban.
Az amerikai-kínai vetélkedés felértékeli Oroszországot. Oroszország ügyesen játszik kiegyensúlyozó szerepet ebben a küzdelemben.
Az elkövetkező évtizedekben a Csendes-óceán térsége lesz a geopolitikai vetélkedés legfőbb színtere (később, a várható közel-keleti háborúkkal és India felemelkedésével ehhez csatlakozhat a tágabb értelemben vett Közel-Kelet is). A transzkontinentális kereskedelmi utak telítettsége és veszélyeztetettsége felértékeli az Arktiszt mint nyersanyagforrást, s mint alternatív útvonalat is. A vetélkedés az Északi-sarkkörért már meg is kezdődött.
Ázsia robbanásszerű fejlődése óriási lehetőségeket tartogat Kelet-Szibéria számára, amivel egyelőre Moszkva nem tudott élni. Megrendezték Vlagyivosztokban az ATESZ-csúcstalálkozót, kipingálták a várost, de a Kremlnek nincs komolyan vehető stratégiája Kelet-Szibéria fejlesztésére (ami meg van, azon Karaganov szerint csak sírni lehet).
Mindazonáltal, Karaganov szerint hiba lenne Oroszországnak elfordulni Európától, mégha az európaiak időnként duzzognak és moralizálgatnak, és az európai bürokrácia különböző kisstílű intrikákat sző is. Európa ugyanis mindig a modernizáció forrása volt Oroszország számára.
A geopolitika visszatérése nem változtatja meg a jövőt. Az egyes országok jövője attól függ, milyen emberi potenciállal rendelkeznek. Mennyire magas az oktatás színvonala, milyen az egészségügyi rendszer, mennyire patrióta szellemiségű egy ország elitje és lakossága. Lehet akármennyit költeni a hadseregre vagy a transzportra, a jövő csak művelt és dinamikus emberekkel képzelhető el.
Ezt a régi geopolitikusok is tudták. Bismarck szerint országa katonai győzelmeit a tanítóknak köszönhette.
(Szergej Karaganov: Vozvrasenyije geopolityiki nye otmenjajet budusego, Vedomosztyi, 2013. 04. 10. )