Szergej Karaganov, az ismert és befolyásos orosz politológus a Nyezaviszimaja Gazetának adott interjút a világban és Oroszországban bekövetkező változásokról, a jövő lehetséges alternatíváiról.
Karaganov szerint a világban most zajló változások leírására nem alkalmasak a régi paradigmák.
Az európai demokráciák, de az amerikai modell is válságba került az elmúlt években, s az európai tömegmozdulások arról tanúskodnak, valami más kell.
A jelenlegi európai modell mintegy 20-25 éve alakult ki, az összeomló Szovjetunió és az állandóan bővülő piacok helyzetében. Ezen, számára kedvező helyzetben Európa egyfajta „poszteurópai” modellt próbált kiépíteni, bizonyos mértékben szembefordulva a korábbi európai értékekkel: a kereszténységgel, az individualizmussal, a puritán munkaetikával, a szuverenitással – állítja Karaganov. A szuverenitás elvetése mindenképpen kedvező fejlemény volt, hiszen az európai nacionalizmusok borzasztó háborúk kirobbantói voltak a múltban. A többi fejlemény viszont vitatható. Ma Európában bizonyos kisebbségek példa nélküli előnyöket élveznek, ami elképzelhetetlen a hagyományos demokráciákban. A humanitás oldaláról nézve mindez csodálatos. Az európai civilizáció fejlődését és túlélését tekintve – nem biztos. „Számomra egyértelmű, hogy a posztdemokráciának véget kell vetni.” – mondja Karaganov.
Az viszont semmiképpen nem igaz, hogy a demokrácia defenzívában van. A demokrácia győzedelmeskedik. Az emberiség még soha nem volt ennyire nyitott. Ma mindennél több embernek van beleszólása az ügyek alakításába. Az információs nyitottság lehetetlenné teszi az államok számára azt a kontrollt, amit korábban gyakoroltak. Az egyetlen kivétel talán Észak-Korea, de Irán és Oroszország is nyitott társadalmaknak mondhatók.
Ma a Nyugat jelszava: „Több demokráciát!”, ami kissé arra emlékeztet, amikor Gorbacsov 1989-ben a „Több szocializmust!” jelszavát hangoztatta. A „Több demokráciát!” jelszó alatt zajlottak az arab tavasz forradalmai, melyek eredményeképpen a Közel-Keleten „középkorias” rezsimek jelentek meg. Azokban az országokban, melyek nem készek a demokráciákra, „Isten tudja kik” kerülnek hatalomra, vagy széthullanak, mint Irak, Szíria, Libanon.
Oroszországnak viszont több demokráciára lenne szüksége, hogy a társadalom hatni tudjon a korrupcióra, amit autoriter eszközökkel már nem lehet visszaszorítani.
Az európai fejlemények kedvezőtlenül hatnak Oroszországra. Amikor szembetűnő Európa – amely felé évszázadokon át törekedett Oroszország – gyengülése, a modernizációs impulzusok is gyengébbé válnak, és értelemszerűen az autoriter tendenciák erősödnek.
Amerika csúfos kudarcot vallott Afganisztánban, Irakban, Egyiptomban, Líbiában – állítja Karaganov. Míg Clinton és Bush elnöksége idején a demokrácia fegyverrel való terjesztése volt a cél, mára Amerika inkább csak a jelenlegi pozícióit szeretné megőrizni.
Az emberiség maga is jelentős változásokon megy keresztül. A társadalmak elöregedésének ma még beláthatatlan következményei lesznek. S ez nemcsak a nyugdíjrendszert érinti, hanem az öregek társadalmainak elterjedése az élet egészét megváltoztatja.
Még egy probléma, hogy a természeti erőforrások kimerülnek. Különösen az édesvíz lesz nagy kincs. Nemcsak a Közel-Keleten vagy Közép-Ázsiában jelent gondot a vízhiány, hanem olyan, hatalmas folyórendszerekkel rendelkező országok számára is, mint India, Kína, ahol nincs elégséges jó minőségű víz a lakosság és a mezőgazdaság számára. A vízhiány geopolitikai konfliktusokhoz fog vezetni.
20-25 év múlva a világ középosztályának fele a fejlődő országokban fog élni, ami a természeti erőforrások további kiaknázáshoz vezet majd.
A demokrácia nem feltétlen vezet az anyagi jóléthez. Oroszország, Belarusz és Ukrajna közül Ukrajna a „legdemokratikusabb”, de a legrosszabban teljesítő ország. 1991-ben Ukrajna GDP-je kétszer akkora volt, mint Belaruszé, ma ennek éppen az ellenkezője igaz: a belorusz GDP dupla akkora, mint az ukrán. A „demokrácia” szó Oroszországban nem feltétlen pozitív jelentésű, aminek az oka, hogy az 1990-es évek reformjai nem az embert állították a középpontba, hanem a régi rendszer megtörése volt a céljuk.
Közép- és Kelet-Európa formálisan Európa részei lettek, de mihelyst meggyengültek a kötelékek, bonyolult, „meglehet, drámai folyamatok” indultak el. „Magyarországon posztdemokratikus választások után egy olyan rezsim győzött, melyet autoriter-nacionalistának neveznek.” Valami hasonló történik Bulgáriában is – mondja az orosz politológus.
Oroszország minden kedvezőtlen fejlemény ellenére is kiemelkedik a posztszovjet országok közül. Oroszországban van a legnagyobb művelt osztály, a legjelentősebb humán erőforrás, ami szinte egyáltalán nincs meg például Közép-Ázsiában.
Az autoriter modernizáció nem lehet sikeres Oroszországban – véli Karaganov. A modernizáció során az oktatásra, egészségügyre, humán tőkére kellene figyelmet fordítani, s erre most van lehetőség, hiszen, hosszú idő óta most először, senki nem akarja megtámadni Oroszországot. Ehhez azonban a rivalizáló elitek megegyezése lenne szükséges.
A legnagyobb probléma, hogy a jelenlegi Oroszországnak nincs „fejlődési vektora”. Az 1990-es éveket van miért kárhoztatni, de akkor volt cél, az ország megszabadítása a kommunizmustól. Ez olyannyira „jól” sikerült, hogy Putyinnak egy szinte az alapjáig lerombolt államot kellett újraépítenie. A helyében bárki ezt tette volna. Tehát az 1990-es években, és a 2000-es években is volt cél.
Most viszont? Egyfajta „időn kívüliség” észlelhető, sokan előállnak mindenféle ötletekkel, gondolatokkal, melyek üresen hangzanak.
A jövőben új ideológiák megjelenése várható világszerte. Oroszországban a baloldali gondolatok erősödése észlelhető, melyek ellen az uralkodó rezsim igyekszik felvenni a küzdelmet, ha kell, populista lózungokkal.
A régi demokráciákban az autoriter tendenciák megerősödése várható, a szabadságjogok szűkítése. Egyfajta visszatérés az 1950-es évek demokráciájához.
(Avtoritarizm, gyemokratyija, XXI vek, Nyezaviszimaja Gazeta, 2013. 03. 26., karaganov.ru)